Tudományos bizonyíték van rá, hogy a legtöbbnek épp az ellenkezője igaz!

A tíz leggyakoribb és legismertebb tévhit cáfolata: 

  1.     A földimogyoró-allergia ugyanakkora eséllyel alakul ki azoknál a gyerekeknél is, akik 3 éves koruk előtt kaptak mogyorót -  Gyerekorvosok sokáig azt tanácsolták a szülőknek, hogy 3 éves kor alatt ne adjanak földimogyorót a gyerekeknek, mert az növeli az allergia kialakulásának kockázatát. Azóta kiderült, hogy egyáltalán nem több az allergiás azoknál a gyerekeknél sem, akik akár egyéves koruk előtt fogyasztottak olyan ételt, amibe földimogyoró került. (Sőt, a szervezet korai megismertetése a mogyoróval még segíthet is az allergia kialakulásának megelőzésében.)
  2.     A halolaj nem csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát -  Logikusnak tűnik, hogy az omega-3 zsírsav több jótékony hatással rendelkezik, mivel kevesebb benne a triglicerid, amiről viszont már bebizonyították, hogy növeli a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Ráadásul gyulladáscsökkentő, ami szintén segíthet abban, hogy csökkenjen a szívroham veszélye. Ugyanakkor egy 12 500 főt vizsgáló kutatásból az derült ki, hogy nem lehet kimutatni olyan összefüggést, ami szerint a halolaj napi bevitele csökkenti a szívrendszeri betegségek kialakulását. 
  3.  A Gingko biloba nem javít a memórián -   A ginkófák levelének kivonata az ősi kínai gyógyászat szerint sokat javít a memórián, és az időskori elbutulás egyik hasznos ellenszere is lehet. Ugyanakkor egy 2008-as tanulmány egyértelműen bizonyította, hogy semmi hatással sincs erre. Ennek ellenére a mai napig az Amerikai Egyesült Államokban 249 millió dollárt termel évente a ginkóüzlet. 
  4.     Sürgősségi betegeknél sem kell opioidot használni a fájdalomcsillapításra -     A hagyományos ibuprofén vagy aszpirin szintén hatásos a sürgősségi betegellátásban, nem kell azonnal erős narkotikumot használni. Ugyanakkor arra a tanulmány is figyelmeztet, hogy ez csak a sürgősségi ellátásra igaz, és ott sem minden esetre. 
  5.     A tesztoszteron nem segít az idősebb férfiak memóriájának javításában -  Korai vizsgálatok azt mutatták, hogy tesztoszteronnal lehet javítani az idősebb férfiak memóriáján. Ezt egy olyan vizsgálatra alapozták, amely szerint a magasabb tesztoszteronszinttel rendelkező idősebb férfiaknak jobban voltak a mentális funkciói, és az agyi szöveteik is jobb állapotban voltak. De egy nagyon szigorú vizsgálat azt állítja, hogy a tesztoszterontablettáknak annyi hatásuk van a memóriára, mintha cukrot ennének. 
  6.      A térd porcainak kopására és a térdszakadásra először érdemes kipróbálni a fizioterápiát, és csak ha nem használ, akkor kell megműteni -     Sokan attól tartanak, hogy ha nem műtik meg azonnal, akkor csak még jobban fog fájni. Ezzel szemben ugyanolyan eredményeket értek el fél év alatt fizioterápiával, mint a műtéttel. 
  7.     Attól még, hogy elfolyt a magzatvíz, nem kell azonnal megindítani a szülést - Ha a szülés előtt néhány héttel megsérül a burok, és a magzatvíz elfolyik, az orvosok a fertőzésveszélytől tartva azonnal megindítják a szülést. Pedig a tanulmányok szerint állandó és folyamatos vizsgálatok mellett meg lehet várni, míg a szülés természetes módon indul be, ami ráadásul a magzatra nézve is kevesebb kockázattal jár.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!