A tünetek akár 5 évvel a diagnózis előtt is jelentkezhetnek.

Van még egy kór, amely arányaiban több áldozatot követel, mint a rák, és amelynek tünetei 5 évvel bekövetkezte előtt megjelennek, így figyelmeztetve az illetőt a veszélyre.

Ez a betegség nem más, mint az idiopátiás tüdőfibrózis, amely ugyan ritka, de egyre gyakoribbá kezd válni, és többnyire a férfiakat támadja meg.

A betegséget egy gyulladás okozza, amit valamilyen ágens okoz, és amely a tüdőszövetben alakul ki, pontosan a léghólyagocskák és hajszálerek között. Ez azt eredményezi, hogy felszaporodik a kötőszövet és egyre kisebb lesz a tüdőkben a légzőfelület.

 

Azért nagyon súlyos betegségként tartják nyilván, mert nem gyógyítható, és konkrétan az oka sem ismert, csak gyanítható, hogy bizonyos veszélyes környezeti hatások állhatnak a háttérben.

Lássuk a tüneteket!

1. Nehéz légzés

Ez az egyik legjobban felismerhető jele a betegségnek, amely kialakulhat sportolás, fizikai munka során, de akkor is, amikor az illető csak fekszik, vagy ül.

2. Erős köhögés

Az erős, száraz köhögés, amely 8 hétnél is tovább tart, a tüdőfibrózis egyik jele lehet, főként ha a köhögés során még erős mellkasi fájdalmak és izomfájások is kialakulnak.

 

3. Fáradtság

Mivel a tüdők nem tudnak megfelelően működni, a szervezet nem jut elegendő oxigénhez, így kialakul a fáradékonyság, a mozgás megterhelővé válik, és az éjszakák is forgolódással, álmatlansággal telnek.

4. Fogyás

Mivel a beteg szervezete több energiát fordít az emésztésre, ezért idővel veszít a testsúlyából.

5. Izom- és ízületi fájdalmak

Ezt gyakran a tüdőfibrózis miatt kialakuló erős köhögés okozza. Sok beteg számolt be hasonló panaszokról.

6. Ödémák

Ha baj van a légzőszervekkel, akkor a keringés is érintve van, és megjelenhetnek az ödémás panaszok. Ilyen esetben is gyorsan orvoshoz kell menni.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!