Egy egyszerű lázzal indult, tragédia lett belőle...

A 65 éves kínai állampolgárságú nő a 2010 júniusában született unokája nevelésében születésétől kezdve részt vett. Korábban Kínában is vigyázott rá, majd 2012 augusztusában Magyarországra utazott azért, hogy amíg a szülők külföldön tartózkodnak, ellássa a 27 hónapos kislány felügyeletét. A vádirat szerint a nagymama 2012. október 10-én reggel a család XVI. kerületi lakásában a kislánynál lázat tapasztalt, ezért átment a házban lakó rokonához, aki lázcsillapítót adott neki. A kislány láza csökkent, ezért a rokon elment otthonról azzal, hogy a nagymama bármikor, azonnal hívja őt, ha baj van.

A kislány állapota később rosszabb lett, ezért a nagymama a megbeszéltek szerint felhívta a rokonát azzal, hogy a gyermeknek orvosra van szüksége. A kínai nő azonnal szólt a férjének, hogy menjen haza, és vigye orvoshoz a kislányt, valamint felhívott egy gyermekorvost is, aki közölte, hogy várják a gyermeket a rendelőintézetben.

Nem sokkal később, amikor a nagymama azt tapasztalta, hogy a kislány nem nyitja ki a száját – a mentők hívása, illetve orvos bevárása nélkül – felvett egy vastag nyelű konyhai fakanalat, azt mélyen a gyermek szájüregébe tolta azért, hogy azzal próbáljon meg a kislány légzési nehézségein segíteni.

Mikor látta, hogy a gyermek állapota rosszabb lett, kiabálni kezdett, amit meghallott a házban lakó egyik szomszéd, aki az időközben hazaérkező rokonnal együtt, még azelőtt, hogy bejutottak volna a lakásba, mentőt hívtak.

A nő a falapát nyelével a kislány szájüregében és garatában olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a helyszínre érkezett mentők már nem tudták megmenteni az életét. A Fővárosi Főügyészség a nagymamát gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja, és vele szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

A vádlott nő még a nyomozás során ismeretlen helyre – nagy valószínűséggel hazájába – távozott, ezért egy időre a nyomozó hatóság az eljárást felfüggesztette. A nemzetközi és európai elfogatóparancs a mai napig nem vezetett eredményre, ezért a Fővárosi Főügyészség vádat emelt, és a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság az eljárást a vádlott távollétében folytassa le. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!