Inkább mentőt hívtak hozzá.

Egy arra járó számolt be arról a balesetről, ahol egy budai kórház bejárata előtt autó ütött el egy idős nőt. A sérült asszony nagyot esett, aztán szivárogni kezdett a fejéből a vér.
A fotót is készítő szemtanú ekkor odarohant a nénihez, a balesetet okozó sofőrnek pedig azt mondta, hogy azonnal hívjon ki valakit a kórházból. Aztán a legnagyobb megdöbbenésére a férfi pár perccel később azzal jött ki az épületből, hogy csak annyit mondtak neki: hívjon mentőt!

Ezután ő is berohant a kórházba, hogy kihívjon egy orvost, de neki is csak azt mondták, hogy mentőt kell hívni. Erre felháborodva mondta, hogy ez egy kórház, aminek sebészete is van, ezért azonnal küldjenek ki valakit.

„Mire kiléptem az épületből, a sofőr már hívta a mentőt a kórház ajtajából. Ott guggoltunk a néni mellett, már visszaindultam a kórházba, hogy miért van a késlekedés, mire pár perc múlva KICSOSZOGOTT zsebre tett kezekkel egy középkorú nő fehér köpenyben. Sürgettem, mire megállt, visszafordult felém és közölte: Nyugalom, nyugalom, jön az orvos, jön, itt vagyok.- mondta a már recepción megismert nemtörődőm hangon, pedagógusi pedantériával”.

Aztán kijött az épületből még egy ápoló, aki már legalább leguggolt a néni mellé, hogy megnyugtassa, de ennél több továbbra sem történt, csak még néhány ápoló jött ki a kórházból.

Újra és újra megkérdeztük, hogy miért nem látják el rendesen, amire azt mondták, hogy szabályok vannak, mentős kell, és nem szabad mozgatni, stb. Ez rendben is van, valóban tudjuk mi a rendszer, de egy kórházban csak tudni kellene, hogy ilyenkor mi a teendő! És bejárata előtt az a szintű nemtörődömség, amit egy felesküdött orvostól láttunk, teljességgel elfogadhatatlan!

Negyedóra után hoztak az orvosnak egy kabátot. és 20 perc után végre egy lepedőt is a nénire. A mentő félóra alatt érkezett meg a harmadik próbálkozásra, mert nem találták a KÓRHÁZ(!) címét.
Aztán a mentő megjelenése után a teljes kórházi személyzet azonnal eltűnt, aztán a mentősök pillanatok alatt ágyra rakták és biztosították a nénit.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!