Ez jó ötlet?

Rákszűrő kamionokat állított a nagy bevásárlóközpontok parkolóiba.
  
A kamionok a Tesco és az Asda közelében jelentek meg, és az orvosok arra buzdítják a vásárlókat, hogy vizsgáltassák ki magukat. A szakemberek elsősorban a veszélyeztetettebb réteget, azaz az 57-75 év közötti dohányzó embereket közelítik meg,mivel a kamionban egy gyorsteszttel tüdőrákot szűrnek.EZEK

Azért választották ezt a furcsa megoldást a brit egészségügyi rendszer vezetői, mert nagyon alacsony a szűrésen részt vevők száma. Ugyan a tüdőrákot fel lehetne ismerni a kezdeti, gyógyítható fázisban, mivel kevesen keresik fel ilyenkor az orvosukat, a baj csak későn derül ki.

A szűrőkamionok azonban eddig jól vizsgáztak, az eredmények alapján elég sokan vállalkoztak a vizsgálatra, hiszen sokkal gyorsabb és egyszerűbb volt, mintha egy-egy rendelőben várakoztak volna. 

Magyarországon évente mintegy 10 ezer új tüdőrákos megbetegedést fedeznek fel, és minden évben 8 ezer tüdőrákos beteg hal meg. A rossz arány jelzi, hogy általában későn ismerik fel a tüdőrákot, miközben a szűréssel kiszűrt betegek 20-25 százaléka még műthető, tehát nagy az esély a gyógyulásra. Ma Magyarországon nem kötelező a tüdőszűrés.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!