De nem ez történik.

Amikor a férfi 83 éves… Mindenki úgy gondolja, hogy eljött az ideje annak, hogy egy pohár borral a kezében a naplementét nézze a verandájáról.
Főleg akkor, amikor a sok éves kemény munkának köszönhetően még anyagilag is megengedheti magának. Mindenki azt mondaná - pihenj, hiszen megérdemled!

És amikor az ember úgy kezdi a napját, hogy beül az autójába, majd kutya- és macskaeledelt vásárol a kisállat kereskedésben, azután az óceán partján lévő saját állatmenhelyére siet.

És egész nap az önkéntesekkel karöltve együtt azon dolgozik, hogy megmentse a kidobott állatokat. És a munka befejeztével annyira elfárad, hogy a nap végére már nem érzi a végtagjait. Hazaérve, azonnal álomba merül a párnáján. Az ilyen ember nem ismeri az álmatlanságot. Az ilyen ember nem ismeri a tétlenséget és az unalmat. Nincs ideje elgondolkodni azon, hogy mi az élet értelme, és aztán csak a halálra várni. Minden nap bízik a következő nap eljövetelében, mert tudja, hogy várják, és bíznak a jószívűségében. Egyszerűen nincs ideje a halálra.

Őt még a halál is elkerüli, mert nem kell neki olyan ember, aki nem fél a holnaptól.

Sok ember imádkozik azért, hogy az állatok megmentőit, kerülje el a halál, ezt az óhajt még a halál sem tudja figyelmen kívül hagyni. A halál azért felejtette el őt, mert megszámlálhatatlanul sok élő lélek szereti őt. Még 83 évesen is ugyanaz az ember, aki 25 évesen télen egy katonai zubbonyban tartotta melegen kóbor kutyusokat és cicákat. Nincs ideje megöregedni, mert a szíve és lelke még mindig fiatal.

Akkor minek neki villa az óceán partján? Hiszen a hideg őszi napokon, magányos éjszakákon ő soha sincs egyedül. Belőle több van. A lelke már ott van több száz megmentett élőlényben, akiket megsegített. Nem fél. Nincs mitől félnie. Mosolyogva tekint a holnapra. Mert újra várja őt ez a fizikailag kimerítő munka, és az ehhez tartozó boldogság. Ezt az embert Alain Delonnak hívják.

Elképesztő tények, melyeket biztos nem tudtál Alain Delon-ról:

Alain Delon fiatalkorában nagyon gyakran viselt katonai kabátot, hogy könnyebben felmelegíthesse azokat a kölyköket, amiket az úton talált. Manapság a bő 80. évében járó francia színész már az ötödik generációját neveli ezeknek a kóbor macskáknak és kutyáknak.
„Otthonomban mindig sok kutya lakik, saját magam is kinemesítettem egy fajtát. A kutyák engem mindig beteg gyerekekre emlékeztetnek, akiknek 10-14 év jutott az életből…”

Alain Delon már régóta Svájcban él, és ott foglalkozik a kutyáival. Egyszer megtudta, hogy egy szadista hajlamú egyén a Pireneusokban leöntött egy kutyát benzinnel, és meggyújtotta. Delon saját állatorvosát küldte az eset helyszínére, és az esetet bírósági útra terelte. Ez volt az első alkalom, hogy a bíróság úgy ítélt el valakit, hogy egy kutya (név szerint Mambo) is volt a tárgyalóteremben. Delon még arról is gondoskodott, hogy a kutyának külön ügyvédje legyen. Egyébként ezt a szadistát hosszú időre rács mögé zárták.

Alain Delon szerelme a kutyák iránt már a gyermekkorában kezdődött. Elmesélte, hogy első kutyája egy Gála nevű dobermann volt. „Egyszer nagyon ráüvöltöttem, sőt, még rá is csaptam a fenekére. A kutya csak leült és nézett rám. Láttam, hogy sír. Akkor értettem meg mindent a kutyákkal kapcsolatban, és azóta minden kutyám csak mosolyog.”

 „Mindig megérint az, amikor az utcán látok egy hajléktalant a kutyájával. A kutyát nem érdekli, hogy a gazdája szakadt, koszos. Ez a kutya apjaként szereti az embert, éppen úgy, mint François Mitterrand-ot labrador retrieverje, a kutyát nem érdekli, hogy a gazdája maga az ország elnöke.

Úgy gondolják, hogy az én kutyáim tudják, hogy a gazdájuk Alain Delon? Nekik teljesen mindegy! Az én kutyáim engem szeretnek, nem tudják, ki vagyok és mi a foglalkozásom. Ez a valódi szeretet, a feltétel nélküli, igazi és tökéletes szeretet!”

Alain Delon tagja a Nemzetközi Állatvédő Szervezetnek is. Nevén jelenleg nyolc kutya van. Korábbi kutyái, szám szerint 45 pedig egy helyen egy temetőben van végső nyugalomra helyezve. Ebbe a kutyatemetőbe Delon építtetett egy külön kápolnát is. Miután a hosszas bürokratikus huzavona után sikerült engedélyt kapnia rá, halála után Alain Delon is itt kerül majd végső nyugalomra. Ő maga azt állítja, ez lesz számára a legnagyobb luxus.

De a francia színészlegenda nem csak a halott állatokkal törődik sokat, hanem azokkal az élőkkel is, akik szenvednek, akiket valaki kínoz, stb. ezek őt sokkal jobban felkavarják. Szintén színész kollégájával, Brigitte Bardot-val mindig készen állnak, hogy meg is védjék ezeket a veszélynek kitett állatokat!

Egyszer Delon csak azért rendelt egy helikoptert, hogy megmentsen egy macskát, amelyiknek valaki kicsavarta a lábát. Most egy háromlábú macska él Delon birtokán, hasonlóan egy háromlábú nyúlhoz. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!