Sokaknak nincsen semmilyen megtakarítása.

Nem meglepő, hogy a legtöbb nyugdíjbiztosítással a nyugdíjkorhatárhoz legközelebb állók rendelkeznek: 2018-ban a 45-55 évesek kötötték az új nyugdíjbiztosítások 46 százalékát, a 35-45 évesek részesedése pedig 36 százalékos volt. Idén a 18-35 évesek átlagosan 14 ezer forintot, a 35-45 évesek közel 18 ezer forintot, a 45-55 évesek pedig közel 20 ezer forintot fizetnek be havonta a nyugdíjbiztosításukra, ami jelentős, 22-35 százalékos emelkedésnek felel meg a tavalyi átlagdíjakhoz képest.

A K&H biztos jövő felmérése szerint a megkérdezettek legnagyobb része, 50 százaléka még mindig konkrét cél nélkül takarékoskodik. a második helyre a nyugdíjas évekre történő spórolás került, erre 32 százaléka gyűjt. A dobogó harmadik fokán a lakásfelújítás áll 27 százalékkal.

A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok 28 százalékának nincs semmilyen megtakarítása. Akiknek van, azok átlagosan 2 millió forinttal rendelkeznek. Utóbbiak 26 százalékának kevesebb mint félmillió forint spórolt pénze van, 13 százalékuk 0,5-1 millió forintot tudott eddig felhalmozni, 16 százalékos az 1-3 millió forintos megtakarítással rendelkezők aránya, és mindössze 3 százalék említett 10 millió forintnál magasabb összeget. A férfiak viszont kétszer annyi megtakarítással bírnak, mint a nők.

A felmérés szerint ha tehetnék, a válaszadók már átlagosan 57 évesen nyugdíjba vonulnának, sőt a nők már 55 évesen megtennék ezt. A rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatár kérdésében azonban már nem voltak ennyire optimisták a magyarok: átlagosan úgy tippelték, hogy 69 évesen tehetik majd ezt meg. Az ideális nyugdíjas életet a legtöbben a családjuk körében töltve képzelték el: 82 százaléknak szerepelt ez az első három legfontosabb vágya között, 72 százalék pihenést tervez, míg 69 százalék utazgatna, és olyan helyeket járna be, ahova eddig még nem sikerült eljutnia. Ez főleg a budapestiek körében volt népszerű vágy. Mindössze 16 százalék vágyai között szerepelt a munka, pusztán az örömért.

Mekkora nyugdíjból lehet megélni?

A kutatás választ adott arra is, hogy a megkérdezettek szerint átlagosan 216 ezer forint havi bevételre van szüksége egy nyugdíjasnak ahhoz, hogy kényelmesen élhesse az életét, míg havi 105 ezer forint az az összeg, amiből már nem tud megélni.

A megkérdezettek a konkrét összeget nézve átlagosan a jelenlegi jövedelmük 51 százalékára számítanak állami nyugdíj formájában. 

1,8 millió nyugdíjra

Azoknak, akik számítanak állami nyugdíjra, 19 százaléka ezen felül nem rendelkezik más forrással a nyugdíjas évekre. Az állami nyugdíjon kívül a legtöbben az önkéntes nyugdíjpénztárakra támaszkodnak (45 százalék), ez főleg a férfiakra és a magasabb végzettségűekre jellemző. AZ ingatlanból származó jövedelemre 23 százalék és főleg a budapestiek, míg a nyugdíjbiztosításokra 20 százalék támaszkodik. A kutatásból az is kiderül, hogy a nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezőknek átlagosan 1,8 millió forintjuk van. A férfiak itt is jobb helyzetben vannak: 2,3 millió forintos megtakarításuk jelentősen meghaladja a nők 1 millió forintos értékét.

A megkérdezettek szerint egyébként 29 millió forint az az összeg, amit ha nyugdíj előtt össze tudnak gyűjteni, akkor az kényelmes nyugdíjas éveket tesz lehetővé. Havi bontásban nézve, a vállalható nyugdíjhoz 29 ezer forint kellene.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!