A diéta célja, hogy megkössük a felesleges gyomorsavat.

A betegség jellemzője, hogy az étkezések között több gyomorsav keletkezik, mint normális esetben. A diéta célja, hogy megkössük a felesleges gyomorsavat.

Úgy kell megváltoztatni az étkezési szokásokat, hogy rövid legyen az étkezések között eltelt idő, lehetőleg ne ürüljön ki a gyomor teljesen. Napjában akár nyolcszor-tízszer is enni kell a gyomorbetegeknek (persze nem egy teljes menüsort!). Egy-két óránként kapjunk be egy kekszet például. A panaszok enyhüléséig kell ezt az életmódot tartani. A gyakrabban, kis mennyiségben fogyasztott étel – a panaszok megszűnése mellett – kevésbé terheli a gyomrot, kevésbé izgatja az érzékeny, gyulladásos nyálkahártyát.

A gyomorsav közömbösítésének másik fontos tényezője az étel halmazállapota. Leggyorsabban a folyadék, leglassabban a szilárd halmazállapotú táplálék ürül ki a gyomorból. Gyomorbetegeknek gyakran adnak pépes ételeket, ami könnyebben emészthető, jól fel is szívja a savat, viszont gyorsan kiürül, így nem fejt ki megfelelő ideig savmegkötő hatást. Ezért a pépes ételek mellé fogyasszunk szilárd ételt is. A halmazállapot mellett az összetételt is figyelembe kell venni. Leggyorsabban a cukor, majd a szénhidrát emésztődik, leglassabban pedig a zsír. Legjobban a szénhidrátok, majd a fehérjék kötik meg azonban a savat. Az étrend összeállításánál ezt vegyük figyelembe (rizs, liszt, burgonya, tésztafélék, kenyér, zöldség- és gyümölcsfélék, hús, tej, tojás.

Az alkoholt és a fűszeres ételeket teljesen mellőzni kell a gyomorbetegek étkezéséből. A kávé és a tea is megterheli a gyomrot. Gyenge fekete teát, zöld vagy gyümölcsteát fogyaszthatunk, kávét pedig kizárólag tej hozzáadásával.

Laktató rántotta:

Hozzávalók:

  • 8 tojás,
  • 4 vékony szelet fehér kenyér,
  • 3 ek. tej,
  • 5 dkg margarin,
  • fél csokor metélőhagyma,
  • só.

A kenyérszeletek héját levágjuk, belét kockára vágjuk. Megforrósított margarinon a kenyérkockák minden oldalát megpirítjuk. Közben a tojásokat a tejjel felverjük és megsózzuk. A kenyérkockákra öntjük és hagyjuk megszilárdulni. Frissen vágott metélőhagymával megszórva tálaljuk.

Túrós rakott burgonya:

Hozzávalók:

  • 80 dkg kisebb burgonya,
  • 25 dkg túró,
  • 2 dl tejföl,
  • 5 dkg húsos, füstölt szalonna,
  • margarin,
  • zsemlemorzsa,
  • só.

A burgonyát, héjában, sós vízben megfőzzük. A szalonnát felkockázzuk és kisütjük. A lecsöpögtetett burgonyát karikára vágjuk. Margarinnal kikent, zsemlemorzsával meghintett tűzálló tálba lerétegezzük a burgonyát a szétmorzsolt túróval. Minden réteget meglocsolunk a tejföllel és a szalonna kisült zsírjával meg a pörccel. Tetejére tejfölt kenünk, morzsát hintünk rá és forró sütőben ropogós pirosra sütjük.

Diétás fasírt:

Hozzávalók:

  • 30 dkg darált pulykahús,
  • 30 dkg darált, sovány sertéshús,
  • 2 zsemle,
  • 1 tojás,
  • fél fej hagyma,
  • zsemlemorzsa,
  • fél csokor petrezselyem,
  • édes-nemes pirospaprika,
  • csombor (borsikafű),
  • kakukkfű,
  • só, olaj.

Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát. A kétféle darált hús összegyúrjuk a tojással, a beáztatott és kinyomkodott zsemlével, a párolt hagymával. Sóval, édes-nemes pirospaprikával, apróra vágott petrezselyemmel, borsikafűvel és kakukkfűvel fűszerezzük. A húsmasszából lapos pogácsákat formálunk, zsemlemorzsába hempergetjük és bő, forró olajban kisütjük. Burgonyapürével tálaljuk.

Csirkerizottó:

  • Hozzávalók:
  • 2 csirkemell,
  • 20 dkg rizs,
  • 20 dkg mirelit zöldborsó,
  • 1 fej hagyma,
  • 5 dl zöldségerőleves,
  • fél csokor petrezselyem,
  • sáfrányos szeklice,
  • olaj, só.

A rizst a sáfrányos szeklicével ízesített zöldségerőlevesben megfőzzük. Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát. Hozzáadjuk a kicsontozott, lebőrözött, kockára vágott csirkemellet. Megpirítjuk, sózzuk, hozzáadjuk a zöldborsót. Összepároljuk, végül megfuttatjuk a felaprított petrezselymet is. Belekeverjük a rizsbe, és nagyobb merőkanálba nyomkodva, tányérra borítjuk. Ízlés szerint reszelt sajttal meghintve kínáljuk.

Finom zöldséges metélt:

Hozzávalók:

  • 40 dkg hosszúmetélt,
  • 1 fej hagyma,
  • 20 dkg csiperkegomba,
  • 5 dkg trappista sajt,
  • 1 dl húsleves,
  • 4 dkg vaj,
  • fél csokor petrezselyem,
  • kakukkfű, só.

A tésztát bő, forrásban lévő, sós vízben kifőzzük. Megforrósított vajon megpároljuk a kockára vágott hagymát. Hozzáadjuk a megtisztított, felszeletelt gombát. Sóval és kakukkfűvel ízesítjük, megpirítjuk, majd felöntjük a húslevessel és megpároljuk. A lecsöpögtetett tésztát a gombamártásba forgatjuk, reszelt sajttal és frissen vágott petrezselyemmel meghintve kínáljuk.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!