Egyik szélsőségből a másikba csap az időjárás.

Rekkenő hőséggel indul második nyári hónapunk, a tűző napsütésben hétfőn ugyanis 33-38 fokig melegszik a levegő, amit inkább csak az élénk délnyugati szél enyhíthet kissé. Nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ha tehetjük, délelőtt 10 és délután 16 óra között kerüljük a közvetlen napfényt.

Nem kell azonban sokáig szenvednünk a forróságtól, északnyugat felől kedden hidegfront érkezik. Délkeleten még marad a napos idő, máshol egyre több lesz a gomolyfelhő, és szórványosan – főként nyugaton, délnyugaton és északkeleten – számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására.

Ismét kialakulhatnak szupercellák, melyekhez akár 80-100 km/órát elérő széllökések, felhőszakadás, akár nagyobb méretű jég társulhatnak.

Zivataroktól függetlenül is nagy területen megélénkül, megerősödik az északira-északnyugatira forduló szél. Az ország nagy részén 27-33 fok lesz jellemző napközben, délkeleten lehet még ennél egy-két fokkal melegebb.

A front mögött a hét közepén napos-gomolyfelhős idő várható, kisebb záporok csak helyenként lehetnek. A hőmérséklet is a mindenki számára elviselhető tartományban, többnyire 25 és 30 fok között alakul a délutáni órákban, a hajnalok pedig ismét frissebbek lesznek.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!