Már a parlament előtt van került a törvénymódosítási javaslat, miszerint a felnőtt gyermek köteles eltartani az idős szüleit, amire kötelezhető is.

 


A Ptk. legfrissebb módosítása alapján a jövőben harmadik fél is kötelezheti az eltartót, hogy kiegyenlítse a nyugdíjas után a számlákat, ha képtelen fizetni az intézményi ellátást.

A törvény szövege pontosan így szól:
„Aki a tartásra rászorult szülő szükségleteinek ellátásáról a tartásra köteles gyermek helyett gondoskodik, az indokoltan nyújtott ellátás ellenértékének megtérítését az ellátás nyújtásától számított egyéves jogvesztő határidőn belül követelheti a tartásra kötelezhető gyermektől.”

Reform3

Erről már az Alaptörvényben is szó esik, de a szociális intézmények eddig még nem kötelezhették fizetésre a nyugdíjas rokonait, de mostantól már behajthatja tőlük az idősgondozás költségeit. Ezzel a nehéz helyzetben lévő nyugdíjasok iránti felelősség az állam helyett az utódok vállára terhelődik, amit most már jogilag is érvényesíteni lehet.
Az állam így szép lassan finanszírozóból a támogatói szerepkörbe lép át, nyilván ezért vezette be a 20%-os adójóváírást is a Nyugdíjelőtakarékossági Számláknál.

Az állami nyugdíjrendszer nagyon rossz állapotban van, ami oda vezethet, hogy pár évtizeden belül teljesen összeomlik, mert a társadalom elöregszik, a kevés fiatal és a gyengélkedő gazdaság pedig nem hozza az elvárt teljesítményeket, így eredmények és megtakarítás nélkül az állami nyugdíjrendszer lassanként csődbe megy.

►KÉRJÜK NYOMJON EGY LÁJKOT ÉS OSSZA MEG MÁSOKKAL IS EZT AZ INFORMÁCIÓT!
KÖSZÖNJÜK!

 

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!