Azt hittük fáradhatatlanok, azt hittük örökké élnek majd.

Kemény munka, dolgos élet és mégis tiszta és önzetlen szeretet. Ilyenek voltak a régi öregeink, ilyenek voltak nagyanyáink, dédanyáink. Nem álltak meg egész álló nap, de kora este lefeküdtek pihenni.

Azt hittük fáradhatatlanok, azt hittük örökké élnek majd.

Szenet hordtak, hatalmas földeket műveltek, vizet hordtak a kútról, kézzel mostak, jószágot neveltek.

De ők nem panaszkodtak, csak dolgoztak és dolgoztak érted, értem, értünk, akik most itt vagyunk és azért lehetünk itt, mert ők erőn felül is munkálkodtak. Valami földöntúli béke és mosoly volt az arcukon, mert ők tudták, hogy az életet átvinni, áthordozni csak jókedvűen lehet: 

Garai Gábor: Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.


HA TETSZETT A CIKKÜNK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!