Elsődleges feladat az áldozatok megtalálása.

Már csaknem kiemelték a dunai balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát, de a mentés még sokáig tarthat a Margit-hídnál. A teljes hajótest a víz felszínén van. A katasztrófavédelem a helyszínre szivattyúcsöveket vitt, ezeket összeszerelve jelenleg tart a víz kiszivattyúzása a hajótestből. Csak azután emelik ki a roncsot, hogy a területet teljesen felderítik. A roncson látszanak az ütközés okozta pusztítás nyomai.

Az egyik, mentésben részt vevő szakember azt mondta, hogy az elsődleges feladat az áldozatok megtalálása, a hajó kiemelése csak a második.

A mentés már kora reggel elkezdődött és négy holttestet hoztak ki a búvárok a Hableány roncsából. A megtalált holttestek között van az egyetlen gyermekáldozat is. Vélhetően az ő teste előtt tisztelegtek a több médium által közölt fényképeken a mentésben és kiemelésben részt vevők. 

Segíti a munkát, hogy csaknem 60 centimétert apadt a Duna Budapestnél szombat óta. Kedd reggel 8 órakor 417 centimétert mértek.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!