A jövőben az eddiginél is nehezebb helyzetbe kerülhetnek a nyugdíj előtt állók.

Tele az internet olyan kétségbeesett álláskeresőkkel, akik 50 évesek elmúltak, tapasztaltak, még van idejük a nyugdíjig, dolgoznának, de nincs hol. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ma Magyarországon az 55-64 éves korosztályba tartozók nagyjából 50 százalékának van állása. Ez jóval elmarad az uniós átlagtól. A 60-64 éves korosztály negyede sem dolgozik Magyarországon, míg az unió tagállamaiban ez az arány 40 százalék - olvasható a hvg-n.

A munkanélküliségi statisztikákban ugyan nincsenek benne, de 45 év felett számos, jól képzett, diplomás, nyelveket beszélő is nehezen talál magának megfelelő állást Magyarországon. István például 50 éves, diplomája, három nyelvvizsgája van, 15 hónapja mégsem talál munkát.

A jövőben az eddiginél is nehezebb helyzetbe kerülhetnek a nyugdíj előtt álló munkakeresők: a kormány egyrészt mindent megtesz azért, hogy visszacsalogassa a munkaerőpiacra azokat az időseket, akiket évekig, szisztematikusan kiszorított onnan, miközben 2019-től eltörli azt a szabályozást, amely szerint kedvezményt kap a szociális hozzájárulási adóból az a munkáltató, amelyik 55 évesnél idősebb embert foglalkoztat.

2019. január 1-jétől önálló, külön törvényben szabályozzák majd a szociális hozzájárulási adót. Az indítványból kiderül, hogy akinek eddig a jövedelme után egészségügyi hozzájárulást kellett fizetnie, attól jövőre már ennél magasabb, szociális hozzájárulási adót szednek be. Az igazán nagy érvágás az, hogy megszüntetik az 55 év feletti munkavállalók után járó, szociális hozzájárulási kedvezményt. Eddig az utánuk fizetendő adót a bruttó munkabér 9,75 százalékával lehetett csökkenteni, legfeljebb 100 ezer forintig. Ez éves szinten 117 ezer forint kedvezményt jelentett az idősebbeket foglalkoztatóknak.

A változással ez a korosztály az eddiginél is nehezebb helyzetbe kerül majd. A munkáltatónak jobban megéri a friss nyugdíjast tovább alkalmazni, mint felvenni valakit, akinek még 5-6 éve van a nyugdíjig. De azt nem szabadna elfelejteni, hogy míg egy 55 évesre 10 évig még biztosan lehet számítani, egy 65 évesre jó, ha 2 évig.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!