Ne várd meg a bajt, menj elébe!

 Az Alzheimer-kór egy súlyos betegség, amire még mindig nincs gyógymód! Ha egyszer kialakul, akkor ott már csak annyit tehetünk, hogy próbáljuk csökkenteni a kellemetlen tüneteket. Szerencsére egy kis odafigyeléssel jelentősen csökkenthetjük a kialakulás kockázatát, és frissen tarthatjuk az agyunkat még idős korunk ellenére is.

Ezt kell tenni:

Tegyük le a cigit! Ezt mindig halljuk, mert sok bajt tud okozni, a testünk sok részét károsítja, így az agyat is. De nem csak picit csökkenti a kockázatot. Az orvosok szerint 45%-al van nagyobb esélyünk, hogy elkapjuk a kórt, ha dohányzunk! Ezért már igazán érdemes leszokni róla, akármilyen nehéz is.

Növeljük a B12-Vitamin bevitelt! A B-vitamin véd az elbutulás ellen. Mivel az idősebbek nagy része hiányban szenved ebből a vitaminból, különösen fontos odafigyelni rá. Hogy mikből nyerjük ki? Például a tojásból vagy tengeri ételekből.

Legyél aktívabb! A mozgás nem csak az életedet nyújtja meg jelentősen, és csökkenti számos betegség kockázatát, de az agyunkat is frissen tartja, mert több vér és így több oxigén is áramlik oda. Arról nem is beszélve, hogy a mozgás is olyan hormonokat szabadít fel, amitől boldogabbak és elégedettebbek vagyunk. Ne felejtsük el nézni a koleszterin-szintünket sem, mert akiknek magas, nagyobb eséllyel butulnak el.

A D-vitaminról se feledkezzünk meg! Szoros kapcsolat van az Alzheimer-kór kialakulása és a D-vitamin hiánya között. Hogy mennyire? Annyira, hogy a súlyos D-vitamin hiány 125%-al növeli meg a betegség kialakulásának valószínűségét. 

Kávézás, de mértékkel. A kávé történetesen teli van antioxidánsokkal és magnéziummal, így a felére csökkenti a kialakulás veszélyét. Persze nem szabad túlzásba esni, naponta egy csésze már megteszi a dolgát.

Óvatosan az alkohollal! Egy pohár jó minőségű bo ra tanulmányok alapján megakadályozza az Alzheimer-kórban szenvedők betegségből kifolyó halálát. A túlzásba vitt alkohol fogyasztás már az ellenkezőjét váltja ki.

Gondolkodjunk! Ha használjuk az agyunkat, erősödik, ha nem használjuk, akkor úgy érzi, nincs is rá szükség és eltunyul. Tanuljunk új dolgokat! Nem az a cél, hogy szerezzünk egy orvosi diplomát, csak próbáljunk új információkat megjegyezni. Minden, ami miatt megerőltetjük az agyunkat használ. Még a keresztrejtvény is, vagy az is ha néha a másik kezünkkel mosunk fogat.

És végül: ne feledkezzünk meg a pihenésről sem! A stressz és az elbutulás kéz a kézben járnak. Mivel ez személyenként eltérő, ezért nincsenek egyértelmű bizonyítékok, de abban mindenki kiegyezik, hogy a relaxáció csak a javunkra válik, és a szellemünket is felfrissíti. 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!