Széruma, ami oltással gyógyította az érelmeszesedést, csak Magyarországon évente tíz-tizenötezer 45-65 éves ember életét menthette volna meg.

Elhunyt Dr. Horváth István biológus, az antikoleszterin, a művér és számos más gyógyászati, biológiai felfedezés valamint találmány letéteményese.

Nobel díj helyett meghurcolták, elítélték. Nem tudta elviselni a mérhetetlen megalázást, amely szeretett hazájában érte. Az életét kioltó gyilkos kór az ellene éveken keresztül folyó bűnvádi eljárás eredményként hatalmasodott el fölötte. 

Dr. Horváth István munkássága legjelentősebb eredményének az antikoleszterin antitest felfedezését tartotta, amely oltással gyógyítja az érelmeszesedést (atherosclerosis). Több mint egy évtizeden keresztül fáradozott azon, hogy Magyarország segítse a csodálatos gyógyító eszköz nemzetközi bevizsgálását – eredménytelenül. Széruma egyedül Magyarországon évente tíz-tizenötezer 45-65 éves ember életét menthette volna meg. Bár idegen országok készek lettek volna bármennyit fizetni érte, Dr. Horváth István nem adta, ragaszkodott ahhoz, hogy felfedezése Magyarországot gyarapítsa.

Nagy reményeket fűzött a nemzeti kormány hatalomra kerüléséhez, de keserűen csalódnia kellett. Kommandósok rajtaütésszerűen lefoglalták kutatásainak eredményeit, ő ellene pedig büntető per indult. Az első fokon meghozott, felfüggesztett börtön büntetést a Fővárosi Ítélőtábla ugyan pénzbírságra enyhítette, de a tudós kutató élete ráment az évekig tartó meghurcoltatásra.

A Magyarok VIII. Világkongresszusa 2012-ben határozatban állt ki Dr. Horváth István mellett, és kérte világraszóló felfedezésének állami elismerését, támogatását.

A Magyarok Világszövetsége a magyar nemzet óriási, fájdalmas és körülményeinél fogva megengedhetetlen veszteségének tekinti Dr. Horváth István tudásának, hazaszeretetének, életének ilyetén való eltékozlását.

A Magyarok Világszövetsége Dr. Horváth Istvánt saját halottjának tekinti.

A Magyarok Világszövetsége


HA TETSZETT A CIKKÜNK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!