Nem elég, ha csak ritkán méretjük meg a vérnyomást!

Miért nem elég, ha csak néha mérjük a vérnyomást?

Aki otthon – akár rendszeresen – méri a vérnyomását, számos tényezővel nem számolhat. Elsősorban azzal, hogy a vérnyomás gyakran csak időszakosan emelkedik meg, tehát lehet, hogy éppen a mérés pillanatában normális, máskor viszont kiugrások tapasztalhatók. Az is előfordulhat, hogy éjszaka magasabbak a vérnyomásértékek, amiről természetesen a nappali egy-két mérés nem tájékoztat. Ráadásul, ha valaki már gyógyszert szed a magas vérnyomására, annak hatását sem lehet kizárólag egyetlen, nyugalmi méréssel kontrollálni. A fehérköpeny-szindróma hatásait természetesen szintén bele kell számítani a korrekt mérésbe és a diagnózisba. Vagyis mindezek ellenőrzésére, és a minél átfogóbb eredmények miatt az esetek többségében fontos lehet a 24 órás vérnyomásmérés, az úgynevezett ABPM. Ezzel a vizsgálattal ugyanis választ kaphatunk az olyan kérdésekre, mint hogy milyen vérnyomásértékei vannak a páciensnek a munkahelyén, az egyes napszakokban, fizikai aktivitás során, alvás közben és a fehérköpeny-szindrómától függetlenül. Ezek az eredmények pedig – a nyugalmi vérnyomásmérést kiegészítve – sokkal pontosabban diagnózist eredményezhetnek” – ismerteti dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája.

A 24 órás vérnyomásmérés fájdalommentesen zajlik, hiszen csupán annyit jelent, hogy a páciens karján elhelyezett vérnyomásmérőt összekötik egy kis övtáska méretű eszközzel, amit 24 órán keresztül viselnie kell. A műszer 15-30 percenként rögzíti a mért adatokat, amelyeket aztán számítógép segítségével elemezni lehet és fény derülhet akár az álcázott hipertóniára is.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!