Neki ez a természetes!

A nagymamám imádott kertészkedni, és szerencsére ezt meg is tehette, mivel a házának hatalmas kertje volt.

Tulajdonképpen gyerekkorától kezdve ehhez volt hozzászokva. Vetni kell, ásni és aratni: művelni a földet!

Természetes, hogy a virágokat is imádta, és folyamatosan gondozta.

Amikor 70 évesen elment az orvoshoz, még a doktor úr is meglepődött a leletein.

„Kiváló egészségnek örvend a hölgy!” – mondta.

Ekkor megkérdezte, hogy mit csinál a hétköznapokban és a nagymamám elmondta, hogy leginkább a kertben szorgoskodik a friss levegőn.

Az orvos megerősítette, hogy ez mennyire fontos:

 A rendszeres mozgás és a hasznos időtöltés évtizedeket adhat egy embernek.  

Arról nem is beszélve, hogy csökkenti a depressziót, a szorongást, és optimálisan tartja testtömeget. A mindennapos, nem túl megerőltető feladat a léleknek is jó: érzi hogy hasznos dolgot csinál, és szükség van rá. Büszke a keze munkájára. Ez idősebb korban lényeges! 

A kerti munka mellé célszerű beiktatni némi pihenést. Egy árnyas helyre elhelyezett padon ülve jól esik végignézi a kerten, ami minden nap más arcát mutatja. Ez megfelelő feltöltődést jelent a fizikai fáradtság után.

Még egy érv a kertészkedés mellett: nincs egészségesebb a magunk által termesztett zöldségeknél, gyümölcsöknél.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!