Megrázó szavakkal búcsúzott el gyermekétől.

Thürmer Gyula fia, Máté T. Gyula rövid lefolyású, súlyos betegség következtében távozott az élők sorából. 44 éves volt. 

„Bocsássanak meg, hogy e héten nem világrengető eseményekről írok. De most, ebben a pillanatban számomra nincs és nem is lehet fontosabb” – idézi a PestiSrácok.hu Thürmer Gyula fiához írt búcsúlevelét, amelyet a Munkáspárt.hu-n hozott nyilvánosságra.

„Vasárnap örökre elment egy újságíró, Máté T. Gyula. Fiatalon, alig 44 évesen. A világnak egy újságíró volt. Nekem a fiam volt” – írja a Munkáspárt elnöke.

Fiát harcostársának nevezi, akinek köszönhetően milliószor elmondhatta magáról, hogy boldog apa. „Más szülők csalódnak felnövő gyermekeikben. Én ügyünk, küldetésünk folytatását láttam benne. Kívánhat egy apa többet ennél?”

Máté T. Gyula a PestiSrácok.hu és a Magyar Hírlap munkatársa is volt. Erről így fogalmaz az édesapja: „A jobboldali sajtóban írt. Tudott a jobboldalnak írni, anélkül, hogy feladta volna baloldali hitét. Hazafi volt, nemzeti elkötelezettsége nem kormányoknak szólt, hanem az embereknek, a népnek. Az emberek hittek neki, mert érezték: őszinte, nem szerepet játszik, nem bértollnok, nem a fizetéséért dolgozik meg, hanem meggyőződésből ír. Azok közé tartozott, aki a mai, becstelen világban is tudtak becsülettel élni.”
„Most kék szemével a képernyőről mosolyog rám: megoldjuk, apa, ne sírj, ne csüggedj, folytasd!” – zárja írását Thürmer Gyula.

Máté T. Gyula 1974-ben született Moszkvában. A Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett le, majd előbb Újvidéken, később Budapesten járt egyetemre. Máté T. Gyula többek között a Magyar Hírlap külpolitikai rovatvezetője volt, illetve haláláig írt a Mandinernek és a Pesti Srácok.hu-nak is. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!