SZERETETTEL KÖSZÖNTÜNK MINDENKIT Magyarország legnagyobb Nyugdíjas közösségének TOLNA MEGYEI oldalán!

A tájékoztatás és közösségépítés mellett a legfontosabb célunk az, hogy biztosítsuk a nyugdíjasok számára mindazt, amit az internet lehetővé tesz. Így könnyebb lesz az életük, barátkozhatnak és informálódhatnak, vagy kedvezőbb lehetőségekhez juthatnak, segítséget kaphatnak az egészségmegőrzéshez, de megtalálhatják a fontos híreket, a praktikus tanácsokat és a hasznos információkat is.
És persze itt van a közösség ereje, amivel segíteni tudják egymást, hiszen ennyi ember bármire képes – akár a lehetetlent is megoldja!

Jelmondatunk az, hogy „Együtt sokkal könnyebb minden!
Azért indítottuk el ezt a folyamatot és az oldalt a nyugdíjasok részére, hogy legyen egy hely, ami velük együttműködve, róluk és nekik szól!
Ezért arra kérünk szépen minden Tolna megyei nyugdíjast, hogy LÁJKOLJA ITT és ossza meg a Facebook oldalt, utána pedig csatlakozzon a Tolna megyei klubba, mert megismerve egymást sokkal egyszerűbb lesz kapcsolatba kerülni és barátságokat kötni, fontos hírekről értesülni, tanácsokat adni és kapni, vagy akár találkozókat szervezni, de informálódni is könnyebben tudnak majd a környezetükben lévő dolgokról vagy eseményekről, és persze a nyugdíjasok számára felajánlott kedvezményes lehetőségekről.
Tartsanak velünk, mert ezzel is szeretnénk az életüket könnyebbé és szebbé tenni!
Köszönjük szépen!

FONTOS INFORMÁCIÓK ÉS SEGÍTSÉG!
A minél szélesebb, teljesebb és hasznosabb információcsere érdekében kérünk szépen mindenkit, hogy hívja meg ide a nyugdíjas barátait és ismerőseit is, vagy osszák meg és küldjék el nekik üzenetben az oldal linkjét: https://www.facebook.com/Nyugdijasok.TolnaMegye
Arra kérünk mindenkit, hogy a közvetlen és hatékony kommunikáció érdekében csatlakozzanak a Facebook csoporthoz is, aminek a linkje itt található és kattintható:
https://www.facebook.com/groups/Nyugdijasok.TolnaMegye
Ezután a klubban a „Csatlakozás a csoporthoz” gombra kell kattintani, ami a borítókép jobb alsó sarkában van. Ez csak később kerül elfogadásra, és majd értesítés jelenik meg róla. Ha bármilyen kérdés felmerül, kérjük jelezzék.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!