Dió és méz természetes orvosság a sok betegségre.

A dió és a méz kombinációja nagyon fontos vitaminokat, ásványi anyagokat, fehérjéket, zsírokat és szénhidrátot biztosít a szervezet számára, ami amellett, hogy csodát művel az egészségünkkel, sőt segíti a diétánkat is.

Így készítsd:

  • Keverjünk össze fél kilogramm mézet fél kilogramm zúzott dióval és adjunk hozzá egy kevés citromlevet. Jó alaposan keverjük össze, tegyük egy zárható üvegedénybe.
  • Napi 3 alkalommal fogyasszunk el belőle 1 teáskanállal.

Kiválóan tisztítja a vért és erőssé teszi az ereinket.

Vérszegénység ellen szintén fogyaszthatjuk, naponta háromszor.

Szabályozza a vérnyomást. Magas vérnyomás ellen, naponta 3-4 kanál mézes diót fogyasszunk legalább másfél hónapig.

A fejfájásra is jótékony hatással van, ráadásul segíti a nyugodt, könnyed alvást.

Gyomorfekélyre  az alábbi receptet ajánljuk:

  • 20 gramm zúzott diót öntsünk fel forró vízzel, majd pár perc elteltével szűrjük le a keveréket. Az így leszűrt vízhez adjunk két evőkanál mézet, keverjük össze.
  • 2-3 evőkanállal minden étkezés előtt fogyasszunk el belőle.

A méz:

mai ismereteink alapján közel 70-féle gyógy-, és fiziológiai hatással bír. A méz kiváló szénhidrátforrás, mely gazdag ásványi anyagokban, tartalmaz vitaminokat, s szerves savakat, illóolajokat és fontos enzimeket. Találhatók még benne aminosavak, fehérjék és egyéb bioaktív anyagok. 81%-ban főleg monoszacharid cukrot tartalmaz. 22 féle makro-, és mikroelem található benne. Elsősorban C-, és B-vitamin, folsav és nikotinsav a leglényegesebb vitamintartalma. Rendkívül magas az enzimtartalma is, és ez okozza a jelentős antibiotikus sajátosságát. Legjelentősebb felhasználási köre: szívbetegségek (szívgyengeség), gyomorhurut, légcsőhurut, endokrin-mirigy bántalmak (elégtelenség), sebek kezelése.

A dió: 

nagyszerű forrása a telítetlen zsírsavaknak, és néhány szem dió egy-egy magas zsírtartalmú, nehéz étkezés után normalizálhatja a koleszterinszintet. A dió segít megőrizni a vérerek rugalmasságát is. A gyümölcsben ráadásul sok omega-3 zsírsav és antioxidáns is található. Néhány tanulmány szerint napi 3-4 szem dió elropogtatása segít megvédeni a szívet a betegségektől. Vértisztító, serkenti az emésztést, ugyanakkor bélféregűző hatásáról is ismert. Nagyon hatékony gyomor- és bélhurut ellen. Kutatások kimutatták, hogy a diófogyasztás csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegséget nőknél. A legújabb kutatások azt is kimutatták, hogy fontos szerepe van a rák megelőzésében, mert a dióban található polifenolok egyes tagjai antimutagén és antioxidáns aktivitással bírnak, így segítenek a rákburjánzás kialakulásának megakadályozásában.Számos jótékony hatását a kozmetikai ipar sem nézte tétlenül. Bőrbetegségekre, pattanások, kelések, fekélyek, ekcéma esetén lemosásra, borogatására, gyulladásgátlásra használják, aranyér ellen pedig a levélből készített ülőfürdő ajánlott. 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!