Az ország Lópici Gáspárjaként elhíresült színművész felesége tüdőrákban hunyt el, de sajnos a temetése nem lesz túl egyszerű.

Szombat reggel elhunyt Szilágyi István özvegye, Humenyánszky Jolán szobrászművész, vagy ahogy az egész ország ismerte, Jolika néni. Az idős asszony utolsó kívánságaként csak annyit kért, hadd láthassa utoljára a fiát.

Az ország Lópici Gáspárjaként elhíresült színművészt, Szilágyi Istvánt a rendőrség gyanúja szerint a saját fia, a 49 éves Péter gyilkolta meg: 2020 május elején agyonverte őt. Már Szilágyi életében is nagy gondot okozott a házukra felvett 30 milliós jelzáloghitel.

A Jolika néni december óta kórházban volt. Először Ózdon, mert ott élt a nővére, és éppen nála volt, amikor sürgősen kórházba kellett mennie.Onnan szállították egy budapesti klinikára, ahol örökre elaludt. Jolika néninél korábban tüdőrákot diagnosztizáltak, állapota pedig gyorsan romlott.

A temetés intézésekor derült ki, hogy eltűnt az idős asszony pénze.

Az özvegy testvére, Sarolta azt szeretné tudni mi lett azzal a 262 ezer forinttal, amely tavaly ősszel gyűlt össze részint adományokból, részint egy fővárosi bevásárlóközpont felajánlásából Szilágyi emlékkiállításán. Sarolta ugyanis állítja, amikor otthona lakhatatlanná válása után Jolika hozzá költözött, mindössze néhány tízezer forint volt a pénztárcájában. Holott ennél jóval több pénze kellett legyen.

A közel 300 ezer forint most fedezné a hamvasztás és a temetés költségeit.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!