Nem nagyon szoktunk beszélni róla, ezért azt gondoljuk, hogy nem is annyira jellemző, mégis elég sok családban előfordul, hogy egyes családtagok felnőttként megszakítják a kapcsolatot rokonaikkal, családjukkal. Gyakori, hogy a szüleikkel nem találkoznak többet, de éppígy előfordulhat testvérek között is a kapcsolat megszakítása - írja Szalay Ágnes, pszichológus.
Egy ilyen helyzet sosem egyszerű. Egyik fél számára sem. Általában régi, súlyos sebek, feloldhatatlan konfliktusok, traumák állnak a háttérben. Van, hogy a felnőtt gyerek azért dönt így, mert a kapcsolatot, a családtagjával való együttlétet károsnak, mérgezőnek érzi önmaga számára. Felnőttként el tudja dönteni, hogy milyen kapcsolat jó neki, felismeri a nem működő mintázatait a saját rokonaival, és lelki egyensúlya megteremtése érdekében kilép. Elkezdi felépíteni önmagát, és igyekszik megszabadulni azoktól a rossz mintáktól, amik legerősebben az adott családi kapcsolatban jelennek meg. Előfordul, hogy a szakítás hátterében nem áll bántalmazás vagy más súlyos sérelem, egyszerűen csak a családon belül nincsenek meg azok az eszközök, amikkel a konfliktusokat rendezni tudnák. Így újra és újra beleesnek ugyanabba a játszmába, ami terhes mindannyiuk számára.
Ez a cikk most azokhoz a szülőkhöz/szülőkről szól, akiket nem hagy hidegen, hogy a gyerekük eltávolodott tőlük. Akiket ez a helyzet fájdalmasan érint, és szeretnék valahogy megjavítani.
Mit tehetnek?
A helyzet megítélésében két véglet között mozognak. Az egyik, hogy teljesen elképedten állnak az eset előtt, fogalmuk nincs, hogy a gyerekükre mi jött rá. Ők általában a gyerekük személyiségtorzulásának, vagy a gyerek párja káros befolyásának tekintik a családi kapcsolat megszakítását. A másik véglet, hogy a szomorú szülő mély bűntudatot él meg, látja, látni véli, hogy mit rontott el ő, de a múltat megváltoztatni már nem tudja. És a két véglet között bárhol elhelyezkedhet valaki, sőt az is előfordulhat, hogy egyikből a másikba esik, attól függően, hogy milyen szempontból gondolja végig a kérdést.
Mit éreznek a szülők?
Tehetetlennek érezhetik magukat, azt érzik, hogy elvesztették a befolyásukat az életük felett. Düh, aggodalom, bizonytalanság, izoláció, kimerültség, fájdalom, bűntudat, félelem, megkönnyebbülés, féltékenység – mind ott lehetnek az érzések között. Gondolhatják azt, hogy a gyerekük bántja, cserbenhagyta, alaptalanul hibáztatja őket.
Sokszor ezekről az érzéseiről nem tud beszélni senkivel, hiszen a társadalom stigmatizálja azokat a családokat, ahol megromlott a kapcsolat, így ez általában tabutéma. Eközben pedig nagyon fájdalmas is lehet látni azokat a családokat, amelyek kiegyensúlyozottnak tűnnek. Kutatások azt mutatják, hogy sok szülő, főleg az anyák, ilyen helyzetben inkább visszahúzódnak a társas kapcsolatoktól, depresszióssá válhatnak.
Az elszigetelődés a legrosszabb!
Nehéz lehet, de fontos, hogy ne szigetelődjön el az ember másoktól. Jó megtalálni azt a közeget, bizalmas barátokat, partnert, akivel lehet beszélni arról, hogy hogyan érint ez téged.
A túléléshez, érzelmi feldolgozáshoz fontos lehet szakértő segítség megtalálása is. Pszichológus vagy tanácsadó, aki támogatást ad a mostani érzések feldolgozásában, és aki abban is segítséget tud nyújtani, hogy milyen mintákon, viszonyulásokon lenne érdemes változtatni, hogy egy esetleges újratalálkozásnál ne a régi, fájdalmas sebek szakadjanak fel.
A csak kívülről érintett családtagoknak is nehéz ez a helyzet, akik esetleg mindkét féllel tartják még a kapcsolatot. Terhes lehet számukra, ha a szülő folyamatosan információkat akar kiszedni belőlük a gyerekére vonatkozóan, illetve a szülőnek is nehéz lehet, hogy mástól tud meg részleteket a saját gyereke jelenéről.
Érdemes világossá tenni a családtagok számára, hogy megtörtént ez a szakítás, és elmondani nekik, hogy hogyan érint ez téged érzelmileg, és megbeszélni, hogy mit vársz tőlük.
Ha úgy döntesz, megkeresed az eltávolodott gyerekedet…
A kapcsolat újbóli felvétele érzékeny folyamat, tapintatra van szükség. Nagyon rossz élmény, ha a szülő újra és újra keresi a gyerekét, és mindig visszautasításban részesül. Érdemes a kapcsolatfelvételre felkészülni. Sok eltávolodott gyerek mondja azt, hogy azért nem beszél a szüleivel, mert azok képtelenek megérteni, hogy ő mit érez, min megy keresztül. Minden szülő követ el hibákat, a kapcsolatfelvétel előtt érdemes ezeket végigvenni, feldolgozni – ebben kérd szakember segítségét.
Lehet, hogy úgy érzed, a gyereked igazságtalan. De ha minimálisan is képes vagy beleérezni magad az ő helyzetébe, valami magját látod az igazságnak abban, amit mond, akkor a kapcsolatfelvételt érdemes ezzel kezdeni. Nagyon megnöveli a siker esélyét, ha a szülő megmutatja, hogy rálát saját viselkedésére, és megérti a gyereke szempontjait.
Sok gyerek azért távolodik el a családtól, mert úgy érzi, ő a fekete bárány. Nehézségeket átélve nemhogy támogatást nem kap a szüleitől, hanem minden bajért őt hibáztatják. Ezért is fontos az, hogy a szülő az újbóli kapcsolatfelvételkor ne legyen kritikus. Se a korábbi vádakat ne hangoztassa, se a felnőtt gyereke életmódjával vagy párjával kapcsolatban ne tegyen megjegyzéseket. Ezek azonnal visszaterelik a dolgokat a régi mederbe, amelyből a gyerek szabadulni igyekezett.
Ezekre a kérdésekre adjon magának választ igazán őszintén a szülő, mikor eltávolodott gyerekén gondolkodik:
- Megkértem őt, hogy őszintén mondja el, mit gondol problémának? Igazán, értőn meghallottam, amit mond? Van annak valami valóságalapja, amit a kapcsolatunkról gondol? (Ha azt gondolod, hogy nincs igaza, akkor is fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy esetleg van egy vakfoltod, amire nincs rálátásod. Legalább azt meg kell mutatni neki, hogy pontosan érted, miről beszél.)
- Tényleg dolgoztam azon, hogy megkíséreljem elképzelni, milyen az ő helyében lenni?
- Túlságosan kritikus voltam a saját gyerekemmel, vagy az ő választott párjával?
- Azt hiszi, hogy ő a családban a bűnbak? Ha igen, akkor az én viselkedésem hogyan járult hozzá, hogy ez a kép kialakuljon benne?
- Ha a gyerekem azt mondja, hogy a felnövekedése során bántalmazás érte, akkor készen állok arra, hogy családterápiára menjek vele, ahol biztonságos közegben meg tudjuk ezt beszélni? El tudom fogadni, hogy mit érzett ő bántásnak, még ha szerintem az nem is az volt?
- Túl sértett vagy dühös vagyok ahhoz, hogy konstruktívan beszélgessek a gyerekemmel?
Mit tehet még a szülő, hogy lelki egyensúlyára rátaláljon?
- A terápia nagyon hasznos. Rá fog jönni, hogy milyen értékes rendszeresen eljárni valakihez, ahol biztonságosan lehet beszélni minden érzésről, ahol elfogadással találkozik.
- A meditáció gyakorlása segít, hogy az ember jobban tudja kontrollálni az érzéseit és gondolatait, képes legyen perspektívát váltani akkor, amikor a legnagyobb szüksége van rá.
- Az érzések leírása is segíthet, de nagyon vigyázni kell azzal, hogy az ember nehogy elküldje azon melegében a levelét mondjuk, a gyerekének vagy más rokonának, ahogy kiöntötte a lelkét. Legalább egy hetet várni kell, majd nyugodtabb állapotban újra elolvasni.
- Bármilyen sport segíthet az általános hangulat és negatív érzések javításában.
- Ha a gyerekeddel mondjuk, leveleztek, akkor érdemes egy külső szemnek megmutatni, aki segíthet abban, hogy elfogulatlanul értelmezni tudd a leírtakat.
- Fontos a saját érzéseidet, aggodalmaidat, fájdalmadat felismerni és elfogadni.
Nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége egy ilyen folyamatnak. Az azonban biztos, hogy ha már a kimondott szakításig eljutott a szülő-gyerek kapcsolat, akkor a legjobb, amit a szülő tehet, hogy kendőzetlenül őszintén szembenéz magával. Felismeri és elfogadja saját érzéseit, saját szerepét a dolgokban, és mindent megtesz azért, hogy valóban lássa és értse a gyermekét is.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
