A lényeg, hogy jól átsüljön a padlizsán!

Az erdélyi gasztronómia kiemelkedő fogása a padlizsánból készülő krém, különlegessége füstös ízében áll. Készülhet szabadban, de otthon is.

Hozzávalók:

  • 3 db padlizsán
  • 2 fej kisebb vöröshagyma
  • só, bors
  • napraforgó olaj

A gáztűzhelyen lyukacsos vaslapon megsütjük a padlizsánokat.

Akkor jó, ha a külsejük megég. Beletesszük egy nagyobb tálba és hagyjuk kihűlni.

A padlizsán közben levet ereszt, ezt semmiképpen ne dobjuk el, mert remek ízt ad a krémünknek.

A padlizsánokat késsel meghámozzuk. A képen jól látszik, hogy hogyan a legcélszerűbb, hogy ne bajlódjunk vele sokáig. Majd a héjáról lekaparjuk a kés fokával a rajta maradt darabokat.

Egy fadeszkára tesszük és késsel vágni kezdjük. Addig ütjük a késsel, míg apró nem lesz. Sokan kihagyják ezt a mozdulatot és másképpen törik össze a padlizsánt, de szerintem így jobb lesz.

Beletesszük az összevágott padlizsánt egy tálba és hozzáadjuk a levét is. Közben felaprítjuk a vöröshagymát is, majd belekeverjük.

A végén tetszés szerint megcsurgatjuk olajjal, majd alaposan elkeverjük. Akkor jó, ha az olajtól kellemesen sima lesz. Ez nem diétás étel.  Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Van majonézes változata is. Ebben az esetben az az igazi, ha magunk készítjük a majonézt tojás, olaj és kevés mustár felhasználásával. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!