Pénzért vendégelte meg a családját egy nagymama a szeretet ünnepén.

Idén karácsonyra 12 vendéget várt otthonába: 3 gyerekét és párjaikat, 4 unokáját és pár barátját.

A brit North Yorkshire-ben élő nagymama, Hayley Garbutt imádja megvendégelni szeretteit, ám az anyagi helyzete nem épp rózsás. Elhatározta, hogy nem akar olcsó ételeket tenni az ünnepi asztalra, ezért inkább megosztja a költségeket.

A karácsonyi menüért a meghívottaknak fejenként 35 fontot, vagyis 16 ezer forintot kellett fizetniük, beleszámítva az unokákat is. A pénzt a nagyi előre elkérte a bevásárláshoz. 

Kigondolta a menüt, és személyre szólóan állította össze a bőséges tálakat.

A 420 fontos bevételből 300 font ment el a bevásárlás során, a maradékból ajándékokat vett szeretteinek.

Bár az egész lehúzásnak tűnhet, Garbutt szerint a vendégek cseppet sem voltak elégedetlenek. Minden minőségi alapanyagokból készült, svédasztalon tálalva a kész fogásokat. A felnőtteknek pezsgő, míg a gyerekeknek üdítő is járt a vacsorához. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!