A pár hetes bezártság már érezteti a kellemetlen hatásait.

Telefonos felmérés készült a 65 év felettiek körében. A kérdezők egy dologra voltak kíváncsiak: mi az, amit először megcsinál, ha feloldják a szigorításokat.

A válaszadók jelentős számban a családtagoktól való elzártságot éli meg nehezen - ez nem meglepő. De sokaknak hiányzik, hogy újra saját maguk vásárolhassanak be. Nagy számban említették azt is, hogy a temetőbe sem jutnak most el, hogy szeretteik sírját gondozhassák.

Nehezen élik meg, hogy mi van, ha betegek lesznek? Hiszen most nem egyszerű orvoshoz menni. És idős korban természetes, hogy vannak egészségi problémák, ami miatt fel kell keresik a háziorvost.

Meglepő válaszok is születtek:

'Felveszem a legszebb kosztümömet, és kiülök egy parkba. És csak nézem az embereket. A hetediken lakom, itt nagyon el vagyok zárva mindentől'

'Elmegyek a templomban, és hálát adok a Jóistennek, hogy túl vagyunk rajta. Persze itthon is imádkozom, de az más.'

'Első dolgom lesz, hogy kimegyek a temetőbe a férjem sírjához, és mindent elmesélek neki, ami az elmúlt hetekben történt'

'Végre elmegyek a fodrászhoz, mert már úgy nézek ki, mint egy madárijesztő'

'Hiába lehet majd szabadon menni, én még várni fogok egy pár hetet '

'Kérek egy új időpontot a pajzsmirigy kivizsgálásra'

'Egy finom, friss lángost fogok venni! Amit otthon csinálok, az nem olyan, mint a lángososé'

'Megpuszilgatom a kisunokámat, aki 1 hónapos, és még nem láthattam, csak a fényképét'

'Összehívom a kedves szomszédaimat egy jó kis szalonnasütésre. Egyedül nem esik olyan jól!'

'Elutazom a hegyekbe, ha lesz még rá pénzem'

'Sütök egy tepsi süteményt, és beviszem a háziorvosomnak, akit mostanában csak telefonon érek el, de így is nagyon kedves és türelmes velem.'

'Eddig nem szerettem utazgatni, de most látni akarom mindazt a szépséget, amiben nem volt részem'

          És Te mit tennél meg szívesen?

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!