Ma jelentették be hivatalosan, hogy mikor érkezik.

VÉGRE HIVATALOSAN bejelentették a napra pontos dátumot : Ezen a napon érkezik meg 2019-ben a nyugdíjkiegészítés és a nyugdíjprémium MINDEN magyar nyugdíjasnak készpénzben! Így számoljon vele :

December 3. kedd – ekkor érkeznek pénzek!

A decemberi időpontban érkezik majd a prémium is. Erre biztosan lehet számítani, ugyanis a törvény szerint amennyiben meghaladja a 3,5 százalékot a gazdaság növekedése, akkor jár a prémium. A kormány számításai szerint márpedig idén 3,9 százalékos lesz a bővülés üteme, sőt, Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy gazdasági tanácsot hívott össze az év elejére, mert szeretné, ha legalább 4 százalékkal gyorsulna a gazdaság 2019-ben.

Nyugdíjkkiegészítésre is jó eséllyel számíthatnak az idősek, mivel az infláció magasabb lesz, mint a kormány 2,7 százalékos előrejelzése. A Magyar Nemzeti Bank jelenleg 2,9 százalékkal számol (bár korábban 3,1 százalékot is “beleláttak” a gazdaságba), de elemzők még ennél nagyobb áremelkedési ütemet sem zárnak ki.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!