"Az anyatermészet sokkal jobb vegyész, mint mi, és képes előállítani ezeket a vegyületeket. Ha szükség van egy összetett vegyületre, jobb ha egy növényben neveljük, aztán betakarítjuk, megdaráljuk és elkészítjük, mintha megpróbáljuk előállítani.”

Egy torontói Agykutató Intézet tudósai szerint a kávénak több jótékony hatása van, minthogy az embert reggel felébreszti és energiával tölti fel vagy segít a koncentrálásban.
“A kávézás a jelek szerint összefüggésben van azzal, hogy csökken az Alzheimer- és a Parkinson-kór kialakulásának kockázata” – mondta el Donald Weaver, az intézet társigazgatója.
 
Azt vizsgálták, hogy mi ennek a magyarázta, a kávénak milyen összetevői játszanak ebben szerepet, és ez hogyan hat a korral összefüggő szellemi hanyatlásra.
A kutatásban részt vett a gyógyszerkémikus Ross Mancini és a biológus Yanfei Wang.
 A csoport három különböző típusú kávét vizsgált: világos pörkölésűt, sötét pörkölésűt és koffeinmentes sötét pörkölésűt.
A koffeines és koffeinmentes sötét pörkölésű kávéknak azonos potenciálja volt a kezdeti vizsgálatok szerint,tehát már korán kiderült, hogy nem a koffein az az összetevő, ami védelmet nyújthat” – magyarázta Mancini.

Mancini ezt követően a kávészemek pörkölése közben képződő fenil-indén molekulákat vette górcső alá. Kiderült, hogy a kutatásban vizsgált összetevők közül ez az egyetlen, amely az Alzheimernél és a Parkinsonnál megjelenő mindkét fehérjefragmens, a béta-amiloid- és a tau-fehérje felhalmozódását is gátolja.

Mivel a pörkölésnél keletkeznek a fenil-indének, és minél sötétebbre pörkölik a kávét, annál több keletkezik, a sötétebb pörkölésű kávé jobban véd a világosabb pörkölésűnél.

Az úttörő vizsgálat után a következő lépés az lesz, hogy kiderítsék, mennyire előnyösek ezek a vegyületek, és képesek-e bejutni a véráramba vagy bekerülni az agy vérellátásába. Weaver azt is kiemelte, hogy egy természetes vegyületet fejti ki ezt a hatást, és nem szintetikus.

Az anyatermészet sokkal jobb vegyész, mint mi, és képes előállítani ezeket a vegyületeket. Ha szükség van egy összetett vegyületre, jobb ha egy növényben neveljük, aztán betakarítjuk, megdaráljuk és elkészítjük, mintha megpróbáljuk előállítani” – fejtette ki.

A tudós ugyanakkor elmondta: további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy a gyógyításban is felhasználhassák az eredményeket. Kutatásuk ugyan kimutatta, hogy van olyan összetevője a kávénak, amely hatékony lehet a szellemi hanyatlás gátlásában, de ez nem jelenti azt, hogy a kávéval kezelni lehetne a betegségeket.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!