A fiatalabb korosztálynak jó lenne ezzel tisztában lenni.

Az idős emberek hatalmas tapasztalattal rendelkeznek. Nem kell csodálkozni, hogy ezt a tapasztalatot át is szeretnék adni, ezért néha úgy tűnhet, hogy mindenkit ki akarnak oktatni. Pedig nem erről van szó, csak segíteni szeretnének!

Pár szabály, amit be kell tartani, ha idős emberrel beszélgetnek a fiatalabbak.

1. Semmiképp se veszekedjünk az idős emberekkel és ne próbáljuk meggyőzni őket
Lehetetlenség, hogy így viselkedjünk egy idős emberrel, ha állandóan a mi álláspontunkat bizonygatjuk, akkor megromlik a kapcsolatunk. Egy ilyen korban lévő személyt már nem tudunk megváltoztatni, el kell fogadjuk ezt a dolgot, próbáljuk meg megváltoztatni a hozzáállásunkat ahhoz ami történik.

“Ezek az utolsó évek az életükből, félnek a betegségektől, a tehetetlenségtől, az unalomtól, a haláltól és attól, hogy ők már nem hasznosak. Nagy erőfeszítésükbe kerül, hogy felkeljenek reggel és, hogy elvégezzék azokat a dolgokat amelyek fiatalkorukban nem jelentettek problémát a számukra. Az a gondolat jár a fejükben, hogy jobb lenne, ha már nem lennének, mert minden csak egyre rosszabb.”

2. Vegyük kezünkbe a dolgokat
Változtassunk a szülőkkel való kapcsolaton, ne beszéljünk úgy velük mint egy gyerek, ne mondjunk el minden apró részletet az életünkről. Ez eléggé komplikált lehet a számunkra. Az ő életükkel foglalkozzunk, ezért nagyon hálásak lesznek.

3. Örüljünk, ha tudnak nevetni
Kezdjük el szépen lassan felügyelni a beszélgetést, ha a szülő arról kérdez, hogy mit csináltál? Hol voltál? Nem kell válaszolnunk. Beszéljünk viccesen vagy tegyünk fel egy kérdést nekik. Beszéljünk vidám dolgokról!

Ne kerüljünk konfliktusba az idősekkel, nem szép dolog még akkor sem, ha az ő egészségükről van szó.

4. Ne juttassuk eszükbe a problémákat és a fájdalmat
Az idős emberek nagyon komolyan veszik azokat a dolgokat amelyek ronthatnak a fizikai egészségükön, a gondolataik és a rossz tapasztalataik. Ha szeretnénk egy idős embert boldoggá tenni, akkor ne ajándékozzunk edényt, kávéfőzőt, mosógépet neki, mert hiába praktikus egy ilyen dolog, ő akkor sem fog örülni neki.

Ha boldoggá akarjuk tenni az idős szüleinket, akkor töltsünk több időt velük, találjunk valami olyan dolgot amivel minőségi időt tölthetünk együtt, hogy ne unatkozzanak. Minél több időt töltünk az idős szülőkkel, ők annál tovább fognak élni.

5. Fogadjuk el az időseket olyannak amilyenek
Egyetlen módja van annak, hogy jó kapcsolatunk legyen az idős szülőkkel, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy mostantól eléggé komplikált lesz a kapcsolatunk velük. Engedjük meg az idős embereknek, hogy saját maguk legyenek, tartsuk tiszteletben a választásaikat, teljesítsük a kéréseiket.

6. Képzeljük magunkat az ő helyükbe
Előbb, utóbb mindenki megöregszik, sőt vannak olyan személyek akik már fiatalabb korban is idősnek érzik magukat. Az idős szüleink az élet utolsó megállójához értek, egyszer mindenki odaér, csak idő kérdése.

7. Bocsássunk meg
Természetes, hogy lehetnek sérelmek, még a legszorosabb rokonok között is. De ne a negatív dolgokat erősítsük, és főleg ne veszekedjünk az idős emberekkel. 

8. Ne hibáztassuk magunkat
“Elmulasztottam valamit” – ez a gondolat egyre több középkorú embert foglalkoztat, amikor a szülőkkel való kapcsolatukra gondolnak.

9. Mutassuk ki azt, hogy igazán érdekel, amit mond
Egy idős embernek nagyon nehéz elhinni azt, hogy valakinek szüksége van rá, nehéz a tükörbe néznie, mert már nem szereti magát. Ha azt látja, hogy minket érdekel az élete, akkor ez segíteni fog abban, hogy jó kapcsolatunk legyen vele.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!