Igaz, hazaengedték a kórházból, de járni még nem tud.

Csűrös Karola állapota lassan javul a trombózisa után. Igaz, hazaengedték a kórházból, de járni még nem tud – írja a Blikk. A Szomszédok felejthetetlen Etusáért most sokan aggódnak.

„Nagyon ijesztő volt, már csak a fájdalom is, amit a térdemben éreztem, ezért is hívtam ki az orvost, aki beküldött a kórházba. Nem akartam menni, mert a vírus miatt nem szívesen megy az ember betegek közé, de azt mondták, nincs más választásom. Szerencsére egyágyas szobában voltam, kedvesek voltak, vigyáztak rám, mindenféle óvintézkedéseket megtettek, nehogy bajom legyen…” – mondta a férjét tavaly elveszítő Csűrös Karola, aki már otthon van, de segítségre szorul.

„Sajnos, nem tudok járni, sőt lábra sem tudok állni, még segítséggel sem. Ezért minden apró dolog, ami korábban természetes volt, most nagyon nagy nehézséget okoz. A mosdóba való eljutás, vagy a mosakodás… mit ne mondjak, nagy kihívás. Szóval egész napos ápolásra, segítségre van szükségem” – mondta Csűrös Karola, aki nincs egyedül, családja intézi neki a bevásárlást, valamint egész nap mellette van a segítője is.

Csűrös Karola tavaly vesztette el férjét, Horváth Ádámot.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!