Sokáig titok volt, és senki nem beszélhetett róla, hogy miért volt majdnem 2 évig börtönben az ismert színész.

A felvidéki származású színész 1925-ben, Darvas Szilárd néven született Bején.1939-ben költözött a családdal Magyarországra. Részben a második világháború, részben pedig egyre gyarapodó színházi szerepei miatt nem tudta befejezni a Színiakadémiát.

1949 és 1956 között a Madách Színházban játszott, ám az '56-os forradalom nehéz időszakot hozott a színházi világ és az ő életébe is.

Darvas Iván 1956-ban forradalmi bizottságot szervezett - amelynek tagja volt Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre is -, hogy bátyját, Darvas Attilát, akit hűtlenség és kémkedés vádjával csuktak el,  kihozza a váci börtönből. Október 30-án az ügyészség forradalmi bizottságától felhatalmazást szerezve 140 politikai foglyot - köztük testvérét - szabadított ki. Akkor már ismert színész volt, becsengetett a főparancsnokhoz, és kézen fogva távozott a bátyjával.

Amikor a szovjet tankok november 4-én leverték a szabadságharcot, mindhármuk pályája megtört. Sinkovitsot és Bessenyeit eltiltották a színészettől, Darvas Ivánt pedig 22 hónapra börtönbe zárták korábbi tette miatt.Egy korábbi interjúban elmesélte, amikor bevitték, az elején 72 óráig nem hagyták aludni, mert folyamatosan kihallgatták. Kétszer lett rosszul, akkor egy vödör vízzel leöntötték, és amikor magához tért, folytatták tovább a kihallgatást. A cellában 12-en voltak, nyáron a meleg miatt büdös volt, télen pedig hideg. Ennek ellenére hálás a börtönévekért, állítása szerint a legjobb időben került be, mivel fiatalon, 31 évesen szembe tudott nézni a megpróbáltatásokkal.A forradalom után évekig nem játszhatott, 1963-ig segédmunkásként dolgozott egy műanyagfröccsöntő üzemben.

Azt mondta, ezt nehezebben viselte, mint a börtönéveket. 1964-től állt ismét színpadra állhatott, és sok rangos elismerést is szerzett, de ami számára sokkal fontosabb volt: a közönség rajongásig szerette.

Darvas Iván-  Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész. Első felesége Tolnay Klári Kossuth-díjas színművész, második felesége Házy Erzsébet Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekes, színésznő volt.

Utolsó éveiben sokat betegeskedett, teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. Súlyos vese- és szívműtéten is átesett. 12 nappal 82. születésnapja előtt, Budapesten halt meg 2007-ben. Temetése nem volt, hamvait a család hazavitte.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!