Figyelni kell, melyiket fizeted be először!

A Nemzeti Közművek októbertől egy borítékban három havi részszámlát fog küldeni a mérővel rendelkező gázfogyasztók számára, akik éves fogyasztásuk alapján készített részszámlát kapnak. Az éves elszámoló számla továbbra is önállóan érkezik majd. A bevezetési időszakban - attól függően, hogy a fogyasztó melyik hónapban kap éves elszámoló számlát - ennél kevesebb számla is lehet a borítékban.

Más változások is életbe lépnek a közeljövőben, a fogyasztók ugyanis mostanában kapják kézhez utoljára a régi arculattal rendelkező számlákat. Novembertől a Nemzeti Közművek új, egységes márka bevezetésével a fogyasztók számláikat is az egységes arculati elemekkel ellátva kapják kézhez. A számla tartalmában nem lesz változás. Pontosan olyan papírszámlák érkeznek, amiket a fogyasztók eddig a szolgáltatótól kaptak, tehát a változás csak annyi, hogy az eddig havonta kapott boríték helyett, három havonta kapnak papír alapú számlát. Ugyanakkor a Nemzeti Közművek fogyasztói számára továbbra is elérhető az elektronikus számla szolgáltatás.

Az állami közműszolgáltató emellett minden fogyasztója fokozott figyelmét kéri abban, hogy mindig azt a számlaösszeget fizessék ki először, amelynek a leghamarabb esedékes a befizetési határideje. Az egy borítékban lévő csekkek jobb felső sarkában sorszámmal tudják a fogyasztók beazonosítani az aktuális számlát. A földgázszámlák egyidejű, egy borítékban érkezése nem befolyásolja a csoportos beszedéssel történő, automatikus befizetést. Hónapról hónapra az adott gázszámlán szereplő fizetési határidő napján terheli a szolgáltató a bankszámlát.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!