Hofi Géza és Vitray Tamás sokáig jó barátok voltak, több műsorban is együtt szerepeltek, ám a viszonyuk később annyira megromlott, hogy többé nem is beszéltek egymással. A viszály oka egy interjú volt, amit Vitray készített Hofival az Ötszemközt című tévéműsorában, még 1973-ban.
'Jó barátok voltunk Gézával, csináltunk műsorokat együtt, többek között a Nem csak a Balaton van a világont és a szilveszteri adásokban is voltunk együtt. Minden Hofi-premieren ott voltam, imádtam a humorát. Természetes, hogy felkértem az Ötszemközt című műsorba' - elevenítette fel a múltat Vitray.
A felvétel előtt abban maradtak, hogy Vitray a műsor elején elmondja a nézőknek, ezúttal ne számítsanak tréfálkozásra, Hofi ugyanis attól tartott, tőle poénokat várnak a nézők, és nem azt, hogy az életéről beszéljen.
„Volt két gazdája Hofi Gézának, az egyik a Mikroszkóp Színpadon Komlós János, a másik a televízióban a jó barátom, Horváth Ádám. Vele egyébként utólag megtárgyaltuk mindezt, Komlóssal nem. Mindkettő megsértődött rám, amiért nem beszéltem velük, és kértem kvázi engedélyt, járuljanak hozzá, hogy a Géza egy komoly életinterjúban részt vegyen. Azt mondták, nagyon sok kárt okozott ez a műsor Hofinak. A műsort bárkinek megmutattam, azt mondta, egy bántó, sértő szó nem hangzott el. Ám Géza hitt ennek a két embernek, és nyilván akadtak társaik is” – magyarázta Vitray.
Bementem a Vitray utcájába, de senki nem mondta nekem, hogy az zsákutca
– hangzott el az ismert mondat Hofi egyik kabaréjában, ám Vitray szerint korántsem ez volt az egyetlen, három-négy évig a humorista minden műsorában emlegette őt, és az idézettnél sokkal bántóbban is fogalmazott.
„Ezek után én már nem láttam őt többé. Nem is beszéltük meg ezt soha” – mondta Vitray.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!