Főként a nők érintettek!

Kevés ember figyel oda arra, hogy vasban gazdag táplálékot fogyasszon, ami azért lenne fontos, mert ezáltal kivédhető például a vérszegénység, hiszen a vas fontos szerepet játszik a vörös vérsejtek képzésében. Főként a nők érintettek a vashiányban, hiszen havonta a menstruáció során vért vesztenek, amit a szervezetnek pótolnia kell.

A vérszegénység 7 jele, amelyre mindenkinek érdemes lesz odafigyelnie!

1. Fáradtság, kimerültség

A vérszegénység leggyakoribb tünete a fáradtság, ami azért van, mert egyszerűen nincs elég vörös vérsejt, így kevesebb oxigén jut a sejtekhez, és az agyhoz. És ez még erősebbé válik, ha az illető stresszes, vagy még egyéb betegséggel is meg kell küzdenie. Ezek az emberek a nap 24 órájában fáradtnak érzik magukat, ezért ilyen esetben érdemes orvoshoz fordulniuk.

2. Kapkodó légzés

Ha fizikai aktivitásra kerül sor, a vérszegények gyakran levegő után kapkodnak, mert nem jut a szervezetük elég oxigénhez, mert nincs kellő mennyiségű vörös vérsejt, ami tudná az oxigént szállítani. Ezért már egy kis lépcsőzés is gondot okoz, aminek végén az illető gyakran megszédülhet, mert nem jut elég oxigénben gazdag vérhez az agya.

3. Szorongás

Sok embernél a szorongás érzés összefüggésben áll a keringési problémákkal, mivel ilyenkor a szív megpróbál minél nagyobb iramban vért pumpálni, hogy a szervezet minden részébe eljusson némi oxigén és tápanyag. Ez pedig szorongást, idegességet okozhat.

4. Zsibbadás

Mivel kevés friss vérhez jut a szervezeted, ezért be kell osztani, így az oxigénben dús vér elsősorban a szervekhez jut, majd onnan megy ki a végtagokba, de itt már kevesebb oxigént tartalmaz, így zsibbadás alakulhat ki a karokban, lábakban.

5. Fejfájás

Ha rendszeresen gyötör fejfájás, amelyet a fájdalomcsillapítók sem enyhítenek, akkor fordulj orvoshoz, mert az okok mögött a vérszegénység állhat, hiszen a betegség miatt az agyad nem jut elegendő vérhez.

6. Erős menstruációs panaszok

A nők esetében a méhben kialakuló fibrómák okozhatnak vérszegénységet, és olykor erős fájdalmakat is, főként menstruáció ideje alatt. Ha ilyen tüneteket tapasztalsz, keresd fel a nőgyógyászodat.

7. Koncentrációs problémák

Az alacsony vasszint miatt kialakulhatnak koncentráció- és memóriazavarok, ezért időben kell cselekedni, különben az illető elvesztheti akár a munkahelyét is, ha már nem lesz képes ellátni a feladatát. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!