Gyakran hajlamosak vagyunk arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk a testünk jelzéseit.

Az emberi test az egyik legbonyolultabb szerkezet a világon, és mint minden bonyolult gép, folyamatosan jelzéseket küld a belső meghibásodásokról. Azonban gyakran hajlamosak vagyunk arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk a testünk jelzéseit.

Az alábbi jelek arra utalnak, hogy valami nem működik megfelelően a szervezetünkben. Érdemes figyelni ezekre a jelekre!

 

1. Sötét karikák a szem körül

A szem alatti sötét karikák általában elégtelen alvás esetén jelennek meg. Szakértők szerint ajánlott minden nap legalább 7-8 órát aludni. A sötét karikák azon túl, hogy nem alszol eleget, vérszegénységre is utalnak. Ha a test nem termel elegendő vörösvértestet, akkor a szem alatti rész sötét színű lesz.

2. Az ujjak elszíneződése

Ha az ujjaid gyakran elszíneződnek, ez a Raynaud-szindróma jele lehet. Ez a betegség a végtagok keringési zavarával áll összefüggésben, amikor az vérerek nem jutnak elég oxigénhez, ezért elszíneződnek. Az ujjak vége ellilul, és a bőr már-már fájdalmasan feszül.

3. Homályos látás

Ez az állapot főleg a szürkületben jelentkezik. Ilyenkor nem tudod rendesen beazonosítani az embereket, és az útjelző táblákat is csak rövid távon belül tudod felismerni. Ez a rövidlátás vagy asztigmatizmus jele lehet, érdemes felkeresni egy szakembert a problémával.

4. Úszó foltok a szem előtt

Pont vagy pálcika alakú foltok jelennek meg a szem előtt, amelyek hirtelen felvillanó fényes formában jelentkeznek. Ha több, mint egy hétig tart ez a folyamat, akkor fordulj szemészhez, mert akár szürkehályogot vagy más súlyosabb szemproblémát is jelezhet.

5. Állandó gyomorkorgás

Ha gyakran fordul elő, hogy a gyomrod állandó mozgásban van, korog, annak ellenére is, hogy egyáltalán nem vagy éhes, akkor mindenképp fordulj orvoshoz.

6. Hámló, viszkető bőr

A hámló, pikkelyes bőr azt jelzi, hogy a szervezetednek valamilyen vitaminra van szüksége. Ha kiegyensúlyozottan táplálkozol, hamar helyreáll a szervezet egyensúlya. Viszont abban az esetben, ha hámlik és viszket is a bőröd, fordulj orvoshoz, mert akár egy komolyabb gombás fertőzés is állhat a háttérben.

7. A szaglás elvesztése

Az életkor előrehaladtával a szagok érzékelése csökken, mivel az idegrendszer is kezd egyre inkább romlani. De, ha fiatal korban jelentkezik a szaglás elvesztése, főleg egyik napról a másikra, akkor fordulj szakemberhez. Egy súlyos megfázás vagy vírusfertőzés jele is lehet.

8. Remegő szemhéj

Ha több napon, héten keresztül remeg a szemhéjad, akkor ez azt jelentheti, hogy a szemed túlterhelt. Időnként óvatosan töröld át egy tiszta, hideg vizes törlőkendővel, de, ha pár nap alatt nem múlik el, akkor fordulj szakemberhez. Súlyos idegrendszeri probléma jele is lehet.

9. Fülzúgás

Sokan nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a fülzúgásnak, pedig nem csak zavaró, hanem akár komolyabb betegség tünete is lehet. Mielőtt komolyabb halláskárosodással szembesülnél, keress fel egy orvost.

10. Mozgó vállízület

Van, akinek nagyon instabil a vállízülete, már-már szinte mozgatható. Ennek az lehet az oka, hogy egyszerűen nagyon rugalmas vállízülettel születtél, vagy valamilyen sérülés ért, amire lehet nem is emlékszel már. A komolyabb elmozdulás megelőzése érdekében, keress fel egy szakembert.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!