Az említett telefonszámról korábban is követtek már el csalásokat.

Csalássorozat terjed a Magyar Posta Zrt. nevében: SMS-en keresztül értékes nyereményeket, legtöbb esetben mobiltelefont ígértek nekik ismeretlenek. A beszámolók szerint, például a 06-70-717-7701-es feladótól keresték meg az áldozatokat, a hamis játékban azt ígérték nekik, hogy aki kitölt egy kérdőívet, értékes mobiltelefont nyerhet.

Az egyik beszámoló szerint egy idős asszony egy üzenetet kapott, amelyben az állt, hogy 3. helyezett lett a Magyar Posta irányítószámos sorsolásán, ezért részt vehet egy kérdőíves kitöltésében, cserébe pedig értékes nyeremények között válogathat.

Egy másik áldozat arról írt, az ismeretlen SMS-ben az írták, hogy háromféle nyereményből választhat, amiből kettő már el is fogyott, így 'csak az Apple iPhone XS nyeremény maradt', amely típusból azonban még három szín közül is válogathat. Az elküldött SMS-ben egy linket mellékeltek, melyre rákattintva a magyarposta.hu-ra kerül az áldozat (a Magyar Posta hivatalos oldala a posta.hu címen található).

Az oldalon azt írták, hogy az 'exkluzív jutalomért' cserébe meg kell erősítenie a személyes adatait, majd ki kell töltenie egy, a postára vonatkozó kérdőívet. Ezt követően választhatja ki a kívánt 'nyereményajándékot', végezetül pedig egy 'megerősítő' SMS-t kell elküldeni, amellyel jóváhagyhatja a nyereményjátékban való részvételét. Az emelt díjas SMS elküldése után senki sem kapja meg a nyereményét: a hamis megerősítő üzenet elküldése után több ezer forintot vonnak le az áldozattól.

Az említett telefonszámról korábban is követtek már el csalásokat: az elkövetők apróhirdetésekre jelentkeztek, rövid levelezés után - főleg angol nyelven - jelezték a vételi szándékot. A fizetésben rendszerint a PayPal rendszerét jelölték meg, amennyiben az eladó nem rendelkezett az ehhez szükséges fiókkal, akkor arra kérték, hogy regisztráljon. A fizetéshez szükséges adatokat elkérték, majd jelezték, hogy a vételi árat kifizették a postaköltség összegével (pár száz euró). Utóbbi összeget viszont a károsultaknak kellett kifizetniük.

A Magyar Posta azt kéri az ügyfelektől, hogy fokozottan ügyeljenek adataik védelmére, és hagyják el azokat a weboldalakat, amelyeken nincs feltüntetve adatvédelmi tájékoztató és/vagy játékszabályzat.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!