Sokan fogták magukat és leszálltak, mert nem bírták tovább.

Százak utazását tette tönkre a MÁV. A kevés hely és a levegőtlen kocsi miatt pokoli állapotok uralkodtak az egyik Balaton felé közlekedő sebesvonaton.

– Klíma ide vagy oda, az utazókon nem sokat segített a túlzsúfolt utastérben. Többen is rosszul lettek, dülöngéltek az utasok, volt olyan, aki egy idő után inkább leszállt a legközelebbi megállóban a vonatról. De olyan is volt, akit le kellett fektetni az ülésekre, majd a kalauz egy papírköteggel próbálta legyezni, hátha az segít neki – mesélte a Blikk-nek a pokoli utazást átélő férfi.

– Az apró vonatról azonban hiába szálltak le az emberek, Székesfehérváron így is legalább 80 bosszankodó ember ragadt, mert egyszerűen nem fértek fel a szerelvényre.

„Július 26-án, pénteken a Déli pályaudvarról 10:25-kor Balatonfüredre induló KATICA sebesvonat műszaki hiba miatt rövidebb szerelvénnyel közlekedett. A vonat a menetrendben két motorvonati egységgel van tervezve, de ezen a napon a szerelvényforduló szerint ehhez a járathoz rendelt második motorvonati egység reggel a lajosmizsei vonalon meghibásodott” – írta megkeresésünkre a MÁV. Hozzátették: a műszaki hiba okozta kellemetlenségek miatt utasai elnézését kéri a vasúttársaság.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!