Ilyen áron lehet fürdőzni az oltási kártyával rendelkező nyugdíjasoknak.

A hazai termálfürdők, gyógyfürdők többsége igyekszik valamilyen kedvezményt kínálni a nyugdíjasoknak. Ez nem véletlen, hiszen egy lojális, visszatérő, de azért árérzékeny vendégkört tudnak becsalogatni a fürdőkbe. Magában a kedvezmény mértékében azért elég nagy a szórás, néhol csak jelképes mértékű, de találni olyan termálfürdőket is, ahol egész jelentős árengedménnyel várják a szenior korosztályt.

Ez utóbbiak közül gyűjtöttünk össze néhányat, amolyan fürdőtipp gyanánt. Azt azért érdemes tudni, hogy a legtöbb helyen a nyugdíjaskedvezményt az úgynevezett ONYFI igazolás meglétéhez kötik, ezt be kell mutatni a pénztárnál. Ennek a lényege az, hogy tényleg csak a magyarországi, nyugellátásban részesülő vendégek részesülhessenek a kedvezményben. Ettől függetlenül akadnak olyan fürdők is (és a lentiek között is lesz), ahol életkorhoz kötött a kedvezmény. Ebben az esetben elég a születési dátum igazolása.

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben a kiemelt időszakon kívül egy teljes árú belépő 4200 forintba, a kiemelt időszakban pedig 4900 forintba kerül. Ehhez képest a nyugdíjasok 2200, illetve 2900 forintos áron válthatnak belépőt. Ez 48, illetve 41 százalékos kedvezményt jelent.

Van egy állandó akciójuk is az iskolaszüneteken kívüli időben, aminek a lényege az, hogy keddenként a nyugdíjasok számára még a fenti, 2200 forintos árat is megfelezik.

A Leányfalui Termálfürdőben egy felnőtt napijegy ára 2400 forint, a nyugdíjas vendégeknek pedig csak 1400 forint, ez 42 százalékos árengedményt jelent.

A Balatonhoz közeli Marcaliban működő termálfürdőben 2400 forint egy napijegy, ehhez képest a nyugdíjas belépő ára 1650 forint, azaz 32 százalékot tesz ki a kedvezmény. Százalékosan közel ugyanekkora árengedményt biztosít a kitűnő Zalaszentgróti Termálfürdő is. A teljes árú jegy 2600 forintba, a nyugdíjas belépő 1800 forintba kerül, ez 31 százalékos kedvezményt jelent.

Az Agárdi Termálfürdőben teljes áron 4100 forintba kerül a belépő, a nyugdíjasoknak ugyanez 2900 forint, ami 30 százalékkal olcsóbb a felnőtt belépőnél. Budapesten a Lukács Gyógyfürdő hétköznapokon egész jó választás lehet a szenior vendégkörnek, hiszen ezeken a napokon a teljes árú belépő 3500, a nyugdíjas pedig 2600 forintba kerül: 26 százalékkal olcsóbb. Hétvégén a két jegytípus árában már csak 13 százalék a differencia.

A Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn található Aquarius élményfürdőben egy teljes árú jegy 4500 forint, 62 év felett 3500 forint, azaz 23 százalékos kedvezményt biztosítanak. A nyíregyházi nyugdíjasok kicsit jobban járnak, hiszen a helyi lakosoknak a felnőtt jegy 2900 forint, a nyugdíjas pedig 2200 forint, ami 24 százalékos kedvezmény. Ugyanakkor az Aquariusban van egy hétfői nyugdíjas akció is, amikor a napijegy a helyieknek 1500 forintba, a nem helyi lakosoknak pedig 2700 forintba kerül. Forrás
 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!