Korábban az adott hónap közepéig, jellemzően 15-éig kellett befizetni a rezsiszámlákon szereplő összegeket.

A szeptemberben megkapott MVM-számlákon már azt tüntette fel a szolgáltató, hogy a befizetési határidő a következő hónap hetedik napjára módosul. Korábban az adott hónap közepéig, jellemzően 15-éig kellett befizetni a rezsiszámlákon szereplő összegeket, ez pedig azt jelenti, hogy a módosítás miatt már öt nappal a havi nyugdíjak utalása előtt be kell fizetni azokat. Az öregségi illetéket ugyanis csak a hónap tizedik napja után szokta küldeni az állam.

Ennek kapcsán a Nyugdíjas Parlament panaszt nyújtott be a szolgáltatónál. Az egyesület elnöke, Karácsony Mihály nagy felelőtlenségnek nevezte a döntést, szerinte sokak megoldhatatlan helyzetbe kerülnek. Karácsony Mihály attól tart, hogy többen értékeik elárverezésére, vagy uzsorakölcsönre kényszerülhetnek.

Tömeges ellehetetlenülés fogja a nyugdíjasokat sújtani, ez ellen nagyon határozottan fel fogunk lépni, és fogjuk kérni a számlakibocsátót, az MVM-et, hogy ezt a gyakorlatot visszamenőleg is változtassa meg

– tette hozzá az egyesületi elnök.

Az MVM és a magyar kormány eddig nem adott tájékoztatást arról, hogy miért módosult a határidő. A cég üzletszabályzatában az szerepel, hogy a fizetési határidőt követő naptól a befizetés már késedelmes teljesítésnek minősül, és a felhasználó ebben az esetben a polgári törvénykönyv alapján meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni. Ez az érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat, ami most 7.75 százalék.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!