A legjobb tanácsok a hosszú és egészséges élethez.

Az idős kor tudata sok embert megfélemlít: az egészségügyi problémák, a demencia, a fáradékonyság, a magány stb. És, persze a test sem bírja már azt, amit korábban. A nagy tiszteletnek örvendő Mjasznyikov doktor 90 éves anyukája saját példáján keresztül bizonyítja be, hogy lehetséges boldogan élni idősként is, és élvezni az életet ebben a korban.

Olga Mjasznyikova 90 éves, de mindig vidám, egészséges és mosolygós!

Az idős hölgy maga is az egészségügyben dolgozik, és még mindig aktív.
„Ilyen, az élethez való rendkívül lelkes hozzáállással, ilyen jó és mély lélekkel és kedvességgel valószínűleg csak egyszer egy évszázadban adományoz meg valakit a természet! És ez nem csak az én véleményem, hiszen minden olyan ember körében, aki érintkezésbe kerül vele, kivételesen népszerű lett.” – mondja Alexander Mjasznyikov az édesanyjáról.

Olga Mjasznyikova életének fő elve, hogy mindig talál magának elfoglaltságot. Úgy véli, minél több ideje van az embernek unatkozni, annál hamarabb távozik el erről a világról. Nem kell grandiózus dolgokra gondolni, még az olvasás is egy olyan tevékenység, amely lehetővé teszi, hogy agyunk állandóan dolgozzon. Mert ne feledjük, az öregedést nem csak ráncok és a vérnyomásproblémák jelentik, hanem az agysejtek számának csökkenése is. Olga Halilovna mindent leír titkáról a könyvében: “Hogyan maradjunk nők 100 éves korunkig”.

„Ahhoz, hogy hosszabb ideig fiatalok maradjunk, csak az szükséges, hogy… …hogy ne legyen elég időnk! Igen, igen, én így éltem egész életemben. Három munkahelyen dolgoztam, és ezért minden nap úgy elfáradtam, hogy amikor hazaértem, csak az ágyra zuhantam, és azonnal elaludtam. Folyamatosan varrtam és kötöttem. Mindig tudtam, éreztem, hogy mit kell és muszáj tennem, ezért nem volt időm betegnek lenni, illetve unatkozni.”

Az öregedés első jeleként az érzékszerveink válnak rosszabbá. Hallásunk körülbelül a 65. év betöltése után csökken. A látásunk körülbelül 50 éves korunk után kezd romlani, de rosszabb lesz a szaglásunk és az ízlelésünk is. Nagyon gyakran hallhatjuk az idősebb emberektől, hogy az étel már nem ugyanaz, régen minden ízletesebb volt. Azonban ennek az az oka, mert a szájban az ízlelőbimbók száma 36 %-kal csökken.

„De miért olyan fontos, hogy folyamatosan fenntartsuk érdeklődődésünket az életünk során? Mert az öregedési folyamat akkor kezdődik, amikor a test növekedése és fejlődése megáll. Tehát már 30-35 év körül csökken a biológiai folyamatok intenzitása.” Ezért az életkorral kapcsolatos változások észlelésére és önbecsülésre való törekvés nem csak a 60. év után válik szükségessé, hanem korábban, a fiatalkorban is. Ha többet kell kommunikálnunk az emberekkel, több információt kell feldolgoznunk, továbbá hasznos, természetesen, ha keresztrejtvényt fejtünk, vagy logikai feladatokat oldunk meg. Végül is, nemcsak az izmokat kell tornáztatni, hanem az agyunkat is.
És igen, elkezdesz egyre jobban és hamarabb elfáradni, a sebek hosszabb ideig gyógyulnak be, és már a változásokhoz sem alkalmazkodsz olyan könnyedén.

„Azt tanácsolom: mindazt, amit tehetsz magadnak, tedd is meg és ne várjad, hogy mindenben a szeretteid segítsenek neked! Egy idős embernek, egy nőnek hobbival, szenvedéllyel, állandó elfoglaltsággal kell rendelkeznie, amelyre teljes figyelmet szentel. Olvasás, rajzolás, varrás, kötés. Én például, világ életemben kötöttem. Terítőt, asztalkendőket, asztalterítőket készítettem. És horgoltam is.”- írja Olga Mjasznyikova a könyvében.

Tanulj új szavakat, tanulj meg új nyelveket, vagy tanulj meg verseket vagy imákat. Ekkor az életkor csak egy szám lesz, nem pedig büntetés. Egyébként tudósok észrevettek egy érdekes tényt: azon emberek, akik előszeretettel hallgatják a madarak énekét, sokkal hosszabb ideig élnek. Tehát ne légy rest, és a reggeli sétát mindenképpen egy a parkon keresztül végezd. Egészséges és az egész nap jó hangulata is garantált.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!