A téma már most megosztja az érintetteket!

A legmagasabb kormányzati szinteken hangzott már el az az ötlet, miszerint a nyugdíjreform részeként a felnevelt gyermekek számától függhetne a nyugdíjasok járandósága.
Erről többek közt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Mészáros József, a nyugdíj-folyósítással foglalkozó Magyar Államkincstár elnöke is beszélt. Egy korábbi szakértői javaslatról van szó, amelynek lényege, hogy aki felnevelt legalább két gyereket és azok legalább középfokú iskolai végzettséget szereztek, az nagyobb nyugdíjra lenne jogosult.

Az indoklás szerint egyrészt, aki gyerekeket nevel, az nem tud annyit takarékoskodni idős korára, mint aki nem. Másrészt a gyermekek a felosztó-kirovó rendszer befizetői lesznek, akiknek a járulékai később hozzájárulnak a nyugdíjalaphoz, ezért segítik a nyugdíjasok ellátását. 

A vélemények megoszlanak. Van aki szerint igazságtalan a gyermekek után járó többletnyugdíj, mert: 'míg más otthon volt a gyerekekkel és kiesett a munkából, és kapott támogatást, addig én fizettem az adót és a járulékokat. Nehogy már azért kapjon több nyugdíjat mert x db gyereket vállalt.'

Erre azonnal jött is egy válasz: 'Amíg én otthon voltam a gyermekeimmel, te fizettél adót és járulékot, viszont nekem már egy ideje és még remélem sokáig 3 gyermekem fizet adót és járulékot és majdan a Te nyugdíjadat is!'

Egy másik hozzászólás: 'Két gyerek tisztességes felnevelése 45-50 millió forint. Te befizettél 3850 forintot két év alatt az asszisztensi fizetésedből. Szerinted kit kell támogatni. Aki elbulizta, kocsmázta, félrerakta a befektetését, vagy azt, aki családot alapított, áldozatot hozott (még ha örömteli is ez az áldozat). Az a nő, vagy férfi aki otthon maradt a gyerekkel, kb 50x fontosabb és értékesebb munkát végzett, mint bárki aki a karrierjét építette.'

Volt, aki szerint nagyon igazságtalan lenne, mert akinek sok gyereke van, több családi pótlékot és több támogatást kap az államtól.

És akkor még a támogatókból: 'IGEN. Saját tapasztalatom alapján is mondhatom, hogy aki gyermeket nevel és iskoláztat, az nem tud annyit spórolni és nyugdíj megtakarítást fizetni, mint az, akinek nincs gyermeke. Nyugdíjasként anyagilag már jelenleg is pórul járnak a gyermeket felnevelők a gyermektelenekhez képest. Én 5 gyermeket neveltem fel, 4-en leérettségiztek az ötödik 2 év múlva fog érettségizni. Igen jól esne, ha 11 év múlva, amikor nyugdíjba vonulok beszámítana a nyugdíj összegébe. Az 5-ből jelenleg 2 OKJ-t végzett 1 pedig egyetemet. 1 külföldön él most jelentkezik egyetemre. 2008 óta nem emelték a családi pótlékot. Ám azt olvastam, hogy a ma 35 évesek aki minimum 2 gyermeket nevelnek és juttatnak el az érettségiig, azoknak lesz talán a nyugdíjukba a gyermeknevelés beszámítva.'

Te melyik álláspontot osztod?

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!