Sokan fogunk szenvedni az újabb hullámvasúton.

Egymás sarkát tapossák a frontok, eső, szél, köd jellemzi a hetet, és a -16 fokból egy csapásra plusz 13 lesz. Sokan fogunk szenvedni az újabb hullámvasúton.

Múlt héten észak felől hideg légtömegek törtek a Kárpát-medencébe, sok helyen havazott, a napi csúcshőmérsékletek is több helyen maradtak fagypont alatt. December elsején pedig a legkeményebb hazai teleket idéző mínusz 15-16 Celsius-fokra ébredtek Északkelet-Magyarország lakói.

Kedden már 8-13 fokot mérhetünk, magyarán országos viszonylatban alig három nap alatt csaknem 30 fokot enyhül a hőmérséklet.
Nyilvánvalóan nem egy adott ponton, most a délnyugati megyékben lesz majd a legmelegebb, akkor is óriási változás ez ilyen rövid idő alatt egy Magyarországnyi kis területen. „Megfagyni” nem fogunk a héten, de ennél több pozitív információval nem szolgálhatunk. Egymást érik majd a frontok, a hétfői meleg után kedden már egy feloszlóban lévő hidegfront érkezik, csütörtökön megint meleg, pénteken pedig kettős front éri el térségünket.

Az Atlanti-óceán felől érkező frontok esetén a hideg sem hoz lehűlést, alapvetően változékony idő lesz a héten sok felhővel, széllel és esővel, helyenként pedig időről-időre kisüt majd a Nap  – mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.
Mondani sem kell, hogy amint a múlt heti hőmérséklet mélyen átlag alatt volt, addig a héten már-már a tavaszt idézi, jóval melegebb a decemberben megszokottnál. Az időjárásra érzékenyeket meggyötri a gyors és szélsőséges változás, az egymást követő frontok csak tovább rontanak a helyzeten.

A Kiderül.hu humánmeteorológiai előrejelzése szerint hétfőn még melegfronti hatással kell számolni. Vérnyomás ingadozás, vérképzőszervi zavarok jelentkezhetnek, alvászavar, izgatottság, feszültség alakulhat ki, és növekszik a reakcióidő, ami főleg a közlekedésben lehet veszélyes. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!