Szükségállapotot rendeltek el a pusztító vihar miatt. 7 turista meghalt, 140-en kerültek kórházba.

„Tornádó! Többmilliós károk. A mi autónk is bánta! '– írta ki a Sartiban nyaraló Sz. János a Facebook-oldalára. A katasztrófa idején is Sartin tartózkodó Molnár Bandi azt mondta a -nak, sok viharbanvolt már része, de ilyet még nem látott - olvasható a Ripostban.

„165 km/órás szél tombolt, több kilométerre vitte el a napernyőket, a parton lévő betonfülkéket is megrongálta. Sokan menekültek be éttermekbe, de volt, ahova 5 méterre is bevert a jég' – magyarázta a fiatalember. De ilyen viharban semmi sem biztonságos: egy román édesanya és kisfia pont egy étteremre omlott tetőszerkezet miatt halt meg.

Három magyar állampolgár enyhe sérülésekről (zúzódás, horzsolás) számolt be, amelyek orvosi vagy kórházi ellátást nem igényeltek. Sartiban csak az IBUSZ-nak 250 utasa van, közülük senki sem sérült meg – közölte az utazási iroda. Vannak magyarok, akik haza akarnak jönni akkor is, ha kárba vész az eddig kifizetett szállás. Mivel nincs elég repülőjárat, várniuk kell.

A pályaudvarokon sokan ülnek csomaggal arra várva, hogy mikor lesz valami jármű, amivel hazamehetnek
– tudtuk meg E. Éva görögországi magyar idegenvezetőtől. A Thesszalonikiben lévő apartmanokba is többen akarnak átjelentkezni, sokan jelezték, hogy a Halkidikíre tervezett nyaralást inkább ott folytatnák.

„Ez egy vihar, bármikor megtörténhet, az utazási irodáknak nincs közük hozzá. Görögországnak is csak egy kis része érintett, ezért nem fogjuk azt tanácsolni, hogy ne menjenek' – nyilatkozta lapunknak az Aeolus utazási iroda képviselője. Hozzáteszik: az utazási irodák ilyenkor mindent megtesznek, hogy informálják az utasaikat, de az esetleges károkért az utasbiztosítások felelősek, nem az irodák. Ha valaki a viharra hivatkozva akarja lemondani a már befizetett útját, az általános szabályok vonatkoznak rá, a vihar nem számít különleges körülménynek.

„Volt autó, amelyiknek a szélvédőjébe egy napernyő csapódott, míg a tetőkről cserepek és napelemek zuhantak le. Mázli, hogy itt nem sérült meg senki! Egy-két apartman beázott, néhány magyar autójában kár keletkezett, a tengerparti bárokat teljesen tönkretette a vihar. De reggel mégis csak pár turista indult haza, a többség marad' – magyarázta Arnold.

Egy orosz férfit és kisfiát Nea Potideában ölt meg egy fa, amit a vihar gyökerestül tépett ki. Ugyanezen a településen nyaral Horváth Ibolya: „Éppen indulni készültünk a szálláshelyünkről, amikor este fél 9 után lecsapott a vihar. Az erős szél tépte, a jégeső verte a teraszunk árnyékolóját, a kiteregetett ruhák csak úgy repkedtek. Aztán a vihar olyan erővel fújta a jégesőt, hogy becsuktuk az ablakokat, redőnyöket, de így is olyan erővel tolta befelé a teraszajtót a szél, hogy folyt be az eső' – mesélte Ibolya.

„Nem sokra rá elment az áram. Nem láttunk semmit, így még félelmetesebbek voltak az ítéletidő szörnyű hangjai. Csak reggel mertünk kimerészkedni. A szálláshelyünkkel szemben álló fa kidőlt, a parton a napernyők romokban, az üzletek zárva, mert nem tért vissza az áram. Lehűlt a levegő, reggel fáztunk. De már mindenhol takarítanak és elkezdték a partot is rendbe tenni.'

A benzinkutakban is rengeteg a kár, így tegnap délben még sok helyen nem lehetett tankolni.

25 éve dolgozom az egészségügyben, de ilyet még nem láttam. Ennyire hirtelen ennyire brutális vihar még sosem csapott le ránk
– nyilatkozta Athansios Kaltsas, a Nea Moudania Egészségügyi Központ igazgatója, akinek kórházában több tucat sebesültet ápolnak.

Egy asszonyt felkapott a szél és jóval odébb egy szemeteskonténerbe dobott le, amit aztán elsodort a vihar – de ő szerencsére túlélte. Több mint 5000 villámcsapást regisztráltak Görögország északkeleti részén.

2 cseh halt meg a lakókocsiban
Egy cseh nyugdíjas házaspár kempingben álló lakókocsiját elsodorta a villámárvíz, majd felborította a brutális vihar, mindketten meghaltak. A házaspár fia és unokája is a kempingben volt, ők is megsérültek.

2 román áldozat az étterem teraszán
Nea Plagiában egy román nőt és 8 éves gyerekét ütöttek agyon egy étterem teraszán vihar miatt leszakadt tetőelemek. Még legalább 10 ember megsérült.

„Pokoli volt, a vihar elől legalább 100 ember menekült be az étterembe, amikor egyszer csak összedőlt a tető' – nyilatkozta Haris Lazaridis, a taverna tulajdonosa.

2 oroszt egy kidőlt fa ölt meg
Potídea városában egy 38 éves orosz férfit és 2 éves kisfiát eltalált egy fa, amit a vihar gyökerestül kitépett. Mindketten meghaltak.

Óriási a káosz Görögországban, a közművek is tönkrementek. Nincs se villany, se víz. Mindenki összefogott, nemcsak a hatóságok és a lakosság, hanem a turisták is azon dolgoznak, hogy mielőbb helyreálljon a rend.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!