Sokakat érint!

Az 1956-ban születettek 2021-ben 64,5 évesen mehettek nyugdíjba, július elsejéig a korosztály utolsó, 1956 decemberének végén született tagjai is érvényesítették korkedvezményüket.

Július 1-től mindenki egységesen 65 évesen mehet nyugdíjba, de ezt a gyakorlatban már csak jövőre tehetik meg. Korkedvezményt a Nők 40 jogosultjai élvezhetnek.

A nyugdíjkorhatár ténylegesen nem nő 2021-ben, marad 64 év 183 nap, vagyis az 1956. második félévében született személyek töltik be a korhatárukat 2021. első félévében. A korhatár csak 2022. január 1-jétől nő 65 évre, az 1957-ben vagy később születettek részére. Idén második félévben így a korhatár aktuális betöltése alapján nem lesz nyugdíjmegállapítás, éppen úgy, ahogyan 2020. első félévében sem volt.
Ennek ellenére 2021-ben bármikor igényelheti a nyugdíját az, aki már korábban teljesítette annak feltételeit. Magyarországon nincs nyugdíjkényszer, így a nyugdíját senki sem köteles igényelni akkor, amikor teljesíti annak feltételeit – írja a nyugdíjguru.hu.

A 2014 óta zajló fokozatos korhatáremelés alapján az egyes születési évjáratok küszöbértékei évről-évre sávosan emelkedtek. A nyugdíjba vonulás feltétele volt, aki,

    1952. január 1-je előtt született, a betöltött 62. életév;
    1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap;
    1953-ban született, a betöltött 63. életév;
    1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. nap;
    1955-ben született, a betöltött 64. életév;
    1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap;
    1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév.

Az öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, legalább 20 év szolgálati időt szerzett és biztosítással járó jogviszonyban sem belföldön, sem külföldön nem áll.

Hogy a későbbiekben emelkedik-e a nyugdíjkorhatár, arra jelenleg nincsenek kormányzati tervek, iránymutatások. Az idei korhatáremeléssel várhatóan 2035-ig fenntartható marad a nyugdíjrendszer.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!