A valamikor lesajnált falusi nyári konyhák ma ismét reneszánszukat élik, nemcsak a falusi portákon, hanem a városok családi házas övezeteiben, csak most másként hívják ezeket a kerti placcokat.
De tekintsünk kicsit vissza az időben, hogyan is jött létre, milyen elgondolás alapján valósult meg a nyári konyha, mint élettér.
A 19. század vége felé kezdtek elterjedni a falusi portákon ezek az építmények. Kétféle megoldást alkalmaztak, volt ahol különálló épületként működött, volt ahol a lakóépület közvetlen kapcsolódva valósult meg a sütő-főző konyha, melyet sokféle célra használtak. Először azoknál a parasztházaknál használták, ahol tehenet is tartottak, és nagy volt a gazdaság. A gazdaasszony itt dolgozta fel a fejés után a tejet, szűrte, mérte, köcsögökbe osztotta feldolgozás szerint. A tűzhelyben a tűz sosem aludt ki, hiszen állandóan kellett a melegvíz az edények tisztításához, a tehenek, és más állatok körüli etetés-itatáshoz és mindenféle konyhai munkához.
A helyiség másik nélkülözhetetlen kelléke a mosdótál.
A földekről hazatérve, az állatok etetése után az emberek ebben a helyiségben vetették le piszkos ruháikat, lábbelijüket, hogy a nagyházba már tisztán érkezzenek. Ne feledjük, akkoriban még nem volt vezetékes víz és külön fürdőszoba!
Az első tavaszi munkától, a vetéstől a betakarításig, a szüretig a nyári konyhában zajlott az élet, hiszen a paraszti élet legfontosabb tennivalója a termőföld körüli munka és az állattartás volt. Az 1960-as évek végén, ahogy a paraszti gazdaságok kezdtek megszűnni, úgy ezek a helyiségek is elvesztették igazi szerepüket.
A lakás átalakítások során fürdőszoba, vagy valamilyen tároló helyiség funkciót kaptak. Az üdülőövezetekben, például a Balaton partján, vagy más látogatottabb vidékeken, ahol a turizmus fellendülésnek indult, ott a kiskonyhába, vagy nyári konyhába költöztek ki a háztulajdonosok, míg a ház csinosabb részét a turisták számára adták ki. Máshol az idős rokon kapta meg önálló lakrészként.
Ma már a modern háztartásokban szinte minden funkcióhoz külön helyiség áll rendelkezésre: mosókonyha, szárító helyiség, fürdőszoba, főzőkonyha, étkező, nappali. A könnyebb tisztántartási lehetőségek, a kényelmes takarító eszközök bővülése a nyári konyhák iránti igény csökkenését is magával hozta.
Az utóbbi évtizedben és különösen néhány éve ismét erőteljes igény jelentkezett az úgynevezett nyári konyhák, a féltetős főző-sütő helyek iránt. Persze, nem elsősorban a paraszti életmód, a termőfölddel való munka és állattartás hozta az igényt, hanem valami más. A legtöbb helyen persze, amolyan 'úri-nyárikonyha' kerül megvalósításra - a kerti partik kiszolgálására a medence és jakuzzi mellett...
Más világ, más igények, de valami azért mégis megmaradt: a tűzhely, a sütés-főzés, a gasztronómia, a finomságok, illattal, füsttel, hangulattal, és jó társasággal.
A szagelszívós, csilinili konyhák szinte csak díszletek, ám az udvar, vagy kert sarkában kialakított nyári konyhában lecseppenhet az olaj, a lekvár, senki nem csúszik el rajta. Füstölhet, serceghet a zsír, burjánozhatnak a különféle fűszerezett hús és zöldség illatok, senkit nem zavar.
A kályha, a kemence, a tűzhely a családi élet központi helye, a szeretet, az összetartás szimbóluma. Véletlen-e hát, hogy napjainkban ilyen nagy igény van ezekre a tűzrakó helyekre? Az itt készült ételek, ezek füstös, faszenes, fűszeres ízek, illatok előhoznak az emberi emlékezet mélyéről, a közös tudatalattiból olyan érzéseket, energiákat, amelyek erőt kölcsönöznek, szeretetet adnak, és az összetartás, együvé tartozás biztonságot nyújtó muníciójával vérteznek fel a sokszor bizonytalannak tűnő világban.
