Régen minden jobb volt?

Napi érdekes: a történelem valamennyi korban érvényes, alapvető igazsága, hogy régen minden jobb volt. Gondolom ti is hallottátok már, hogy dédapáink a régi paraszti világban mennyivel boldogabban, erkölcsösebben, egészségesebben éltek – a lista tetszés szerint bővíthető. De tényleg jobb volt?

A fiatal fővárosi író-újságíró, Szabó Zoltán a harmincas éveket magyar falvak szociológiai kutatásával töltötte Bihartól Tihanyig. Első könyvét egy normál A4-es magyar faluról, Tardról publikálta. A matyóföldi község etnikailag teljesen magyar, vallásilag is majdnem homogén, foglalkozásilag óriási túlsúlyt képezett a parasztság. Az itt élők lehetőségei nagyjából megegyeztek azokkal, amik a korban a vidéki magyarság legnagyobb tömegei előtt nyíltak.

Néhány látlelet a régi szép időkről.

1. Akkor még volt becsülete az egészséges munkának.

A gépesítetlen földművelés eléggé derékfájdító mulatság, de a fő gond nem ez. Hanem hogy föld nélkül nehéz csinálni. A tardi földek fele egyetlen hercegi nagybirtokhoz tartozott, a maradék pedig végtelenül elaprózott. Tíz gazdából csak egynek jutott tíz holdnál több és vele az esély, hogy eleget termeljen a családja megélhetéséhez. A többiek mentek summásnak.

Távoli, sokszor dunántúli nagybirtokokon dolgoznak tavasztól őszig. A munkaidő napkeltétől napszálltáig tartott, elérte a 14-15 órát. A kereset 20-30 pengő és esetleg némi búza, miközben akkoriban a versben-dalban megénekelt havi 200 volt az áhított jólét szintje. A fiúk jellemzően 12 évesen álltak summásnak és addig csinálták, amíg saját fiaikat nem küldhették maguk helyett. Választási lehetőség nem volt, a hazahordott termény és kevés pénz nélkül ezek a családok nem húzták ki a telet.

2. Akkor még nem a sok műkaját ettük, hanem amit magunknak termeltünk.

Ez elsőre tényleg jól hangzik. De csak elsőre. A tardi parasztember ugyanis búzát termelt. Esetleg némi krumplit, káposztát, babot, tököt, de ezeket a leggazdagabbakat kivéve mindenki eladta a vásárban, hogy készpénzhez jusson, saját fogyasztásra alig jutott. Ugyanez a helyzet a tejjel és a tojással. Boltban ételért pénzt kiadni szentségtörés, nem is fordult elő gyakran. Friss húst disznótoron és lakodalomban ettek, év közben csak kolbászt és szalonnát, legfeljebb hetente egyszer-kétszer.

A tardi étkezések 40%-a volt száraz kenyér. Magában. Más alkalmakkor hagyma, esetleg szalonna jutott a kenyér mellé. Gyakori fogás a tésztaleves, ami csak annyival jobb az üres kenyérnél, hogy legalább meleg. Cukorból alig 10 deka a falusiak havi átlagfogyasztása – ez mondjuk annyira nem volt rossz. Némi káposzta, krumpli, gazdagabbaknál mákos tészta, esetleg sonka, ősszel szőlő hoz változatosságot az étrendbe. Gyümölcsöt, zöldséget alig ettek.

Nem jártak jobban a summásként dolgozók sem. A kevés, egyhangú és tápanyagszegény koszt mellett nehéz munkát végző emberek 10-15 kilót lefogyva tértek haza ősszel a faluba.

3. Akkor sosem láttak az emberek orvost, mégis mindenki száz évig élt.

Ennek csak az első fele stimmel: a tardi adatok szerint a harmincas években meghaltak negyedét látta csak orvos. Pedig lett volna, mit néznie. A kemény munka, az egészségtelen életkörülmények és a táplálkozás rányomta a bélyegét az egészségre. A házak döngölt földpadlója csak olvasva romantikus, amikor télen áradt belőle a nedves hideg, már nagyon nem volt az. A Tardon meghaltak egyharmada nem érte meg az első születésnapját. További ötöde húsz év körüli fiatal – ezt a korosztályt a tbc ritkította. „Végelgyengülés”, vagyis az öregkori betegségek a halálozások kevesebb, mint ötödét okozták.

Kitörni ebből az életmódból évtizedekig nem lehetett. A gyerekek budapesti utcaseprői karrierről álmodtak, de Mezőkövesdig sem nagyon jutottak el. Fiatalon summásmunka, esetleg katonaság, majd vissza a faluba, művelni a pár családi holdat és folytatni a körforgást.

Változást csak a szocializmus iparosítása hozott, amikor sok évtizedes elvágyódás után tényleg megindultak a falusiak a városokba. Ez is régen történt, de ekkoriban sem volt jobb. Forrás