A magyar nyugdíjrendszerben a nyugdíjak megállapítása során a nyugdíjazás előtti év országos nettó átlagkereseti szintjéhez kell igazítani (valorizálni) a korábbi években szerzett nettósított kereseteket, ezt követően azonban a nyugdíjak rendszeres éves emelése csak az előrejelzett éves infláció mértékétől függ.
HA AZ INFLÁCIÓ NÖVEKEDÉSI ÜTEMÉT MEGHALADJA A NEMZETGAZDASÁGI ÁTLAGBÉR NÖVEKEDÉSE - AZ UTÓBBI FÉL ÉVTIZEDBEN KÖZEL NÉGYSZER GYORSABBAN NŐTT A NETTÓ ÁTLAGKERESET, MINT AZ INFLÁCIÓ -, AKKOR A NYUGDÍJAK VÁSÁRLÓÉRTÉKE A NEMZETGAZDASÁGI ÁTLAGBÉR VÁSÁRLÓÉRTÉKÉHEZ KÉPEST FOLYAMATOSAN ZUHAN. EZÉRT SZEGÉNYEDIK MINDEN NYUGDÍJAS GYORSULÓ ÜTEMBEN AZ AKTÍV KERESŐKHÖZ KÉPEST.
Farkas András nyugdíjszakértő szerint lenne megoldás ennek orvoslására, de a nyugdíjas szervezetek által követelt vegyes indexálás révén történő nyugdíjkarbantartás önmagában nem megoldás, szükség van
- egyrészt a nyugdíjmegállapítási évjárat szerint,
- másrészt az egyes nyugdíjszintek szerint sávozott nyugdíjemelési módszer kidolgozására.
Lassítja a nyugdíjasok relatív elszegényedését a 13. havi nyugdíj visszaépítése és az idén kiugróan magas nyugdíjprémium, de az ilyen juttatások már középtávon is fenntarthatatlan megoldásoknak bizonyulhatnak.
Három kockázat is fenyegeti az állami nyugdíjrendszert
- a demográfiai öregedés,
- a foglalkoztatási kényszerhedonizmus,
- a magországok demográfiai szivattyúja.
Farkas András szerint rendszerszinten a legnagyobb hiányosság a foglalkoztatói nyugdíjpillér hiánya. Az egyénre emiatt fokozott felelősség hárul a saját nyugdíjas élete kiegészítő pénzügyi fedezetének megteremtése érdekében, de ezt a felelősségét jellemzően nem ismeri fel, és sem az államtól, sem a munkáltatójától nem számíthat érdemi segítségre.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
