A nőt hajnalban előkészítették a műtétre, majd csak várt és várt.

Lemeztelenítve, begyógyszerezve, csöpögő infúzióval a kezében feküdt hosszú órákon keresztül L. Györgyné az egyik fővárosi kórházban. Az asszonyt egy reggeli, rutin vesekőműtétre készítették elő, ám csak délután háromkor szóltak neki: mégsem lesz beavatkozás, mert nincs rá kapacitás.

'A szóban forgó hét péntekén még mindent egyeztettünk a műtétről, hétfőn be is feküdtem a budapesti kórházba. Kedd reggel már ötkor keltett a nővér: vért vett, gyógyszereket adott, s arra kért, hogy 7 óráig legyek letusolva, meztelenül, befáslizott lábbal az ágyamban' – idézte fel a  Blikknek a nő, akinek a vesekövét távolították volna el február 19-én. Már többször átesett hasonló beavatkozáson és robbantották is köveit, viszont ilyen megdöbbentő dolog még nem történt vele egyik alkalommal sem.

'7 óra körül megkaptam az infúziót is, plusz a kábító-altató hatású gyógyszert. Vártam, vártam, több szobatársamat már a műtőbe tolták. Valamikor délután 3 körül nekem is mondták, hogy ne aggódjak, most már én leszek a következő. De hiába: a betegszállító csak nem érkezett. Helyette a kezelőorvos jelent meg, vele pedig a hideg zuhany: mégsem lesz operáció!'

'Közölte, hogy rossz híre van, törölve az operáció, mert az aneszteziológusnak nincs ma már kapacitása, úgyhogy öltözzek fel és menjek haza. Hozzátette: sajnos a napokban már nem tudják elvégezni az operációt, amire egyébként november óta vártam'. Az infúziót kikötötték, a kábító készítményre pedig azt mondták, hogy már biztos kiürült a szervezetéből.

'A műtétek halasztásának hátterében általában a következők állhatnak: egy előtte besorolt műtét alatt komplikációk lépnek fel – emiatt akár dupla, vagy háromszor annyi idő is lehet a műtét, vagy egy akut, nem várt beavatkozást kell ellátnia az orvoscsapatnak' – mondta a lapnak dr. Bense Tamás orvos.

A szóban forgó kórház szerint pontosan ez történt: 'Egy másik osztályon egy sürgős beavatkozás közben nem várt lelettel szembesültek, így a műtét kiterjesztésére kényszerültek: ez órákra lekötötte az aneszteziológia kapacitásait' – közölte a kórház. 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!