A műtőbe csak másnap este tolták be, de ekkor már késő volt.

Másfél nap alatt háromszor küldözgettek oda-vissza egy 62 éves beteget a Honvéd Kórház két telephelye között, mert nem tudták elvégezni az ultrahang-vizsgálatot - számolt be az RTL Híradó. A nő november 24-én lett rosszul, a lánya vitte a körzeti ügyeletre, majd a Honvéd Kórház sürgősségi osztályára.

A lány beszámolója szerint ultrahangvizsgálatra lett volna szüksége, ezért átküldték a volt Máv Kórházba, a Honvéd mostani telephelyére, de onnan pár órával később visszaküldték őket, mondván, ott nincs lehetőség ultrahangra. A Honvédban aztán megtörtént a vizsgálat, majd a nőt újra visszavitték a Dózsa György úti telephelyre, ahol éjszaka CT-t csináltak rajta, és felállították a diagnózist: érszűkülete van, ami bélelhalást okozott.

A műtőbe azonban csak másnap este tolták be, lánya szerint ekkor már késő volt, az orvosok nem tudtak segíteni rajta, meghalt.

A Híradó megszólaltatott egy volt sürgősségi szakorvost is, aki azt mondta, ilyen esetben 6, legfeljebb 12 órán belül el kell végezni az életmentő beavatkozást. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!