Tele van tervekkel az új évben is.

A 81 éves Korda György őszinte vallomása.

„Nem győzök hálát adni a sorsnak, hogy 81 évesen ilyen erőnlétben állhatok a színpadon, és a kortársaim mellett tomboló fiatalok is várnak minket Klárikámmal. Az egyik rajongóm a tavalyi miskolci koncertemen hét órát várt az első sorban, csak hogy lásson. Azonnal szereztem egy biztonsági őrt és kértem, vezesse be hozzánk egy fotóra az urat, aki egy évvel idősebb csak nálam”.

„Egy ideje persze foglalkoztat a korom, és az élet mindig emlékeztet arra, hogy egy nap elmegyünk: amíg fiatalabbak vagyunk és gyarlóbbak, addig ez eszünkbe se jut, de remélem, kapok még pár szép és fájdalommentes évet a sorstól. Tavaly számos jó barát távozott: Karel Gott, Koós Ja­ni, de ha rá­juk gondolok, akkor nincs bennem szomorúság: teljes életet éltek és elképesztő karriert építettek” .

Most egy kis pihenőre mennek Klárival, hiszen nagyon sokat koncerteztek a 2019-es évben. „Egész évben a 80. évemre szervezett koncertsorozatommal jártam az országot, most már rám fér egy kis pihenés, Spanyolországban, egészen pontosan Madridban pihenünk majd Klárikámmal. Lassan 2020 végéig tele van a naptár, szóval unatkozni biztos nem fogunk.”

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!