Sok boldog születésnapot a 76 éves Halász Juditnak!

' Civilben háromszoros nagymama vagyok, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy az unokáim gyakran elfoglaltabbak, mint én magam, hiszen a legnagyobb 14 éves, a középső 12 és fél éves, a legkisebb pedig 11 éves lesz. Arra nagyon ügyelek, hogy nyáron ne dolgozzak, és legyen időm pihenni, ilyenkor a legjobban az utazás kapcsol ki. Kedvencem Olaszország, nagyon messzire nem szeretek elmenni. Év közben mindig rohanok...'

Halász Judit közel negyven filmben szerepelt: Szabó István Szerelmesfilmjében és az Álmodozások korában, Keleti Márton, Máriássy Félix, Várkonyi Zoltán, Székely István, Rózsa János, Jancsó Miklós és mások filmjeiben, számtalan tévéjátékban, ahol eljátszhatta többek között Csehov két tüneményes egyfelvonásosát is, A medvét és a Lánykérést is.

'Gyerekkoromban mindig úgy gondoltam, hogy olyan világot kell teremtenem magamnak, amelyben nem függök senkitől. Amelyben úgy tudok élni, ahogyan én szeretnék. Mindig is magam akartam határozni a saját életem felett, anélkül hogy bárki más belebeszélt volna. A jó tanácsokat, a tapasztalatból származó tanításokat viszont mindig elfogadtam. Persze bárcsak láttam volna, hogy egyszer majd elérkezik az az idő, amelyben a színművészet lesz a legkiszolgáltatottabb hivatás a földön. Igaz, korábban is az volt, de nem ennyire, mint manapság. A lényeg azonban az, hogy olyan függetlenséget képzeltem el, amelynek eredményeképp nem kell hízelegnünk vagy hazudnunk valakinek azért, hogy biztonságban érezhessük magunkat. Ma azt látom, hogy a lányok legtöbbje úgy tartja: csak jól kell férjhez menni. Neveltetésem során ezzel szemben velem nem érzékeltették a szüleim a férfiak és nők közt fennálló társadalmi különbségeket. Úgy nőttem fel, hogy egy nő, ha tehetséges, ugyanannyit tud(hat) akár egy férfi, mindössze ugyanannyi energiát kell belefektetnie egy tanulási folyamatba, mint a vele ellenkező neműnek.'

A magyar gyerekek elsőnek őt választották hazánkban a Mosolyrend Lovagjának.

A közönség szavazatai alapján 2003-ban tagja lett a Halhatatlanok Társulatának.

A Vígszínházban mára már hagyomány, hogy minden karácsony előtt három vasárnapon énekel – nem csak gyerekeknek, inkább családoknak. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!